Légiósok: legalább két hét kihagyás vár Szalai Attilára – sajtóhír

2022.04.20. 22:28
null
Szalai Attila május 8-án térhet vissza a pályára? (Fotó: AFP)
A török Takvim című lap értesülései szerint mégsem olyan súlyos a Sahtar Doneck elleni felkészülési mérkőzésen megsérülő Szalai Attila állapota, mint az első ránézésre tűnt. A lap szerint a Fenerbahce magyar válogatott védőjének válla kiugrott a keddi meccsen, de csak két hét kihagyás vár rá, így akár már a Besiktas elleni bajnoki mérkőzésen visszatérhet.

 

Amint arról beszámoltunk, Szalai Attila, a Fenerbahce válogatott labdarúgója súlyosnak tűnő sérülést szenvedett a török együttes keddi, Sahtar Doneck elleni barátságos mérkőzésén. A török Fanatik című hírportál a védő állapotáról nem közölt információt, azt azonban leírta, hogy a 24 éves játékos nem vett részt csapata szerda délutáni edzésén.

Este aztán a Takvim szolgált újabb, de a Fenerbahce által meg nem erősített információkkal Szalairól. Az újság úgy tudja, hogy a második félidő közepén egy ütközés után a földön maradó védőnek kiugrott a bal válla, amelyet aztán visszatettek a helyére. Ez pedig azt jelenti a lap becslése szerint, hogy legalább két hétig nem állhat csapata rendelkezésére a 24 éves hátvéd, s legkorábban a Besiktas elleni, május 8-i bajnoki mérkőzésen léphet ismét pályára.

Legfrissebb hírek

„Rettenetesen ingatag a liverpooli védelem” – angol sajtóreakciók az isztambuli vereség után

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:58

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 07:33

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:07

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:00

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
2026.11.02. 14:30

Eltiltások és pénzbüntetések a Galata–Fener tömegverekedése után

Minden más foci
2026.10.30. 19:58