Légiósok: Gyurcsóra számít a Hajduk, de csak rotációban

P. L.P. L.
Vágólapra másolva!
2020.09.16. 11:42
null
Gyurcsó Ádámra számít a Hajduk, de csak rotációban (Fotó: AFP, archív)
Gyurcsó Ádám, a Hajduk Split labdarúgócsapatának szélsője nem egyedi, de a futballistákra nézve fontos helyzetbe került, hiszen kontraktusa utolsó évében jár.

 

A klub nem kíván egyelőre jobb feltételekkel szerződést kínálni neki (Mijo Caktas, a dalmát alakulat csapatkapitánya költségkímélés okán például kevesebb fizetést tartalmazó kontraktustervezetet kaphat kézhez), s miként a horvát portálok megírták, a 29 esztendős magyar válogatott így is vállalja az utolsó szerződésbeli esztendejét, mely 2021. június 30-án jár le.

A gambiai Hamza Barry is hasonló cipőben járt a tavalyi idényben, igaz, úgy is végigjátszotta a horvát bajnokságot, hogy kifejezte, nem is kíván a Hajduknál maradni. Gyurcsó ilyet nem tett, így még arra is kínálkozhat esély, hogy a további közös munkára is hajlanak a felek. Egyelőre annyi tűnik biztosnak, hogy Gyurcsó játéklehetőséget kap, viszont el kell fogadnia, hogy rotációban szerepelhet a dalmáciai együttesnél.

Legfrissebb hírek

Gyurcsó Ádám: Elérkezett a hazatérés ideje

Légiósok
2025.06.03. 09:36

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nem hosszabbít, hazatér a 20-szoros magyar válogatott támadó

Légiósok
2025.05.27. 11:20

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50
Ezek is érdekelhetik