Légiósok: a román bajnok CFR felbontotta Lang szerződését

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2019.06.10. 11:13
null
Lang Ádám tavasszal kegyvesztetté vált a kolozsvári csapatnál (Fotó: Riti József Attila, archív)
A felkészülés első napján a román bajnok CFR vezetősége bejelentette, hogy közös megegyezéssel felbontotta Lang Ádám szerződését.

A 26 éves magyar válogatott védő tavaly nyáron szerződött a kolozsvári csapathoz, amelyben az előző idényben 24 találkozón (18 bajnoki és 5 Román Kupa mérkőzés, valamint egy Európa-liga selejtező) lépett pályára. Amióta viszont március elején Dan Petrescu visszatért a CFR kispadjára, bajnoki mérkőzéseken egyáltalán nem számolt Langgal.

A CFR négy új igazolása között szerepel egy új belső védő, a FC Botosani-tól igazolt Andrei Burca, de sajtóhírek szerint a 18-szoros román válogatott védő, Paul Papp (Sivasspor) is a kolozsvári klub kiszemeltjei között van.

A másik három új érkező egyaránt légiós: a boszniai jobbhátvéd Mateo Susic a Sheriff Tiraspoltól tér vissza a CFR-hez, amelynél 2014-ben már játszott, a portugál középpályás Luis Aurélio és a venezuelai csatár Mário Rondón pedig egyaránt a Gaz Metantól szerződik a bajnokcsapathoz.

Legfrissebb hírek

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 órája

Elhalasztják a Csíkszereda jövő heti bajnokiját

Minden más foci
13 órája

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
2025.07.31. 23:28

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00
Ezek is érdekelhetik