Légiósok: Megyeri Balázs visszatér Görögországba, El-indulónál folytatja

2018.07.09. 17:22
null
Megyeri Balázs kétéves szerződést kötött az Atromitosszal (Fotó: atromitosfc.gr)
A görög élvonalbeli Atromitosz labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását a Greuther Fürth magyar kapusa, Megyeri Balázs.

 

Az egyszeres magyar válogatott Megyeri Balázs az Atromitosz közleménye szerint kétéves szerződést írt alá a görög klubbal.

„Tudom, hogy nagyon stabil csapatot épített az Atromitosz, mely versenyképes a görög és az európai színtéren is, és ezért fogadtam el az ajánlatukat. Szervezett, jó infrastruktúrával rendelkező klub, ez a két pozitívum is belejátszott a döntésembe. Köszönettel tartozok az elnök úrnak és a vezetőedző Damir Canadinak, hogy érdeklődtek irántam, már várom, hogy visszatérjek a görög bajnokságba” – idézi az Atromitosz honlapja Megyerit.

Megyeri 2010 és 2015 között az Olympiakosz Pireusz csapatának játékosa volt, spanyol és német kitérőt követően tér vissza Görögországba. Az Atromitosz (azaz a Rettenthetetlen) Athén elővárosának, Periszterinek a futballklubja. A csapatot a görög fővárosban alapították, ám mivel ugyanabban a kerületben működött, mint a nagyobb hagyományú Panathinaikosz, nem tudott sok szurkolót vonzani. A klub vezetői 1932-ben így Periszteribe helyezték át a csapat székhelyét, és egyesültek egy helyi gárdával.

Az Atromitosz sokáig az első, másod- és harmadosztály között ingázott, de 2009 óta stabil élvonalbeli klub. A 2017–2018-as bajnokságban a 4. helyen végzett, így kvalifikálta magát az Európa-ligába. Az Atromitosz a selejtező 2. körében kapcsolódik be a küzdelmekbe, ellenfele a fehérorosz Dinamo Breszt lesz.

Megyeri a 25-ös mezszámot kapta új klubjában.

Legfrissebb hírek

Abszolút rekord! 40 millió euróért adtak el játékosokat a magyar klubok – a horvát és a román ligát is megelőzték

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 17:12

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

NB I, 2026: az összes nyári átigazolás

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28