Légiósok: Köteles László Dániába szerződött

2018.03.05. 13:36
null
Köteles László a szezon végéig írt alá az FCK-nál (Fotó: AFP)
Robin Olsen sérülése miatt új kapust szerződtetett a FC Köbenhavn labdarúgócsapata, amely fél évre megállapodott Köteles Lászlóval.

A 33 éves játékos január végén közös megegyezéssel bontott szerződést a Genkkel, amelynek színeiben 2009 nyarától 191 mérkőzésen lépett pályára, 2011-ben bajnokságot és szuperkupát, 2013-ban Belga Kupát nyert a csapattal. Köteles az előző szezont kölcsönben a Waasland-Beverennél töltötte.

A dán Tv2 információja szerint Kötelest azért szerződtette a koppenhágai csapat, mert az első számú kapus, Robin Olsen a múlt szerdai, Hobro elleni bajnokin vállsérülést szenvedett, és legalább két hónapig nem védhet. Stale Solbakken úgy döntött, hogy a 36 éves Stephan Andersen, illetve a 38 éves Kim Christensen mellé szükség van még egy fiatalabb, de rutinos játékosra.

„Robin sérülése után muszáj volt keresnünk valakit, így esett a választásunk a Bajnokok Ligája- és Európa-liga-tapasztalattal bíró Köteles Lászlóra. Nagyon bízunk a kapusainkban, de nem kockáztathattuk meg, hogy egy újabb sérülés esetén bajba kerüljünk” – nyilatkozta Solbakken.

A címvédő FCK 24 forduló után 38 ponttal a bajnokság alapszakaszának a 4. helyén áll, de jelentős hátrányban van a dobogós riválisokhoz képest: az éllovas Bröndby 18, a harmadik helyen álló Nordsjaelland 11 ponttal többet gyűjtött.

Legfrissebb hírek

Szabics Imre életre szóló leckét kapott, amit ma már a játékosainak ad tovább

Légiósok
2026.10.25. 14:43

Abszolút rekord! 40 millió euróért adtak el játékosokat a magyar klubok – a horvát és a román ligát is megelőzték

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 17:12

Markgráf és Németh is a pályán volt, a Köbenhavn egy hármassal küldte haza a Bragát

Konferencialiga
2026.10.15. 23:03

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

A KRC Genk másodedzője lett Szabics Imre – hivatalos

Minden más foci
2026.10.06. 16:02