Légiósok: Lang Ádám a Nancyban folytatja – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.09. 14:42
null
Lang Ádám aláírta a kölcsönszerződést (Fotó: www.asnl.net)
A francia labdarúgó-bajnokság másodosztályában (Ligue 2) szereplő Nancy kedden bejelentette, hogy kölcsönvette Lang Ádámot az élvonalbeli Dijontól.

 

Mint beszámoltunk róla, a Dijonban kevés játéklehetőséghez jutó Lang Ádám kölcsönadásáról már a múlt héten megegyezett a két klub. Lang kedd délelőtt már a második edzésén vett részt új csapatában, a kölcsönszerződés aláírására ezt követően került sor.

A hivatalos bejelentésben nem szerepel, de a korábbi hírek szerint a kölcsönadási időszak az idény végéig szól.

„A Dijon elnökének és edzőjének elmondtam, hogy játszani szeretnék. Más országból is voltak érdeklődők, de a Nancyval gyorsan sikerült egyezségre jutni. Úgy érzem, kedvező lehetőséghez jutottam” – idézi a klub honlapja Langot, hozzátéve, hogy a védő másfél éve Franciaországban futballozik, így nem lesz gondja a beilleszkedéssel.

„Ádám a testi erejével, a tapasztalatával és az állandó játéklehetőség iránti vágyával egyaránt a segítségünkre lesz. Az edzői stábtól azt hallottam, hogy máris kitűnő alkalmazkodóképességről tett tanúbizonyságot” – mondta a labdarúgó sajtóbemutatkozásán Jacques Rousselot klubelnök.

A Nancy a húszcsapatos másodosztály 16. helyén áll, egyelőre a bennmaradás kiharcolása van célkeresztben. Az együttes legközelebb, péntek este a Niort vendége lesz.

Legfrissebb hírek

„Csapatkapitányként elégedetlen vagyok” – Vitális az ETO döntetlenje után

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 10:31

Lang Ádám: Félre kell tennem az érzelmeimet a győriek elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 11:56

Lang Ádám: Mintha színpadra lépnénk a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.31. 08:06

Vasiljevic Andrejért két és fél millió eurót fizetett a Hamburg

Labdarúgó NB I
2026.03.28. 09:23

Thibaut Courtois francia csapatnál vásárolt tulajdonrészt

Francia labdarúgás
2026.02.20. 17:41

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

Labdarúgó NB I
2025.10.04. 10:56

Női vízi BL: sima sikerrel rajtolt az Újváros

Vízilabda
2025.09.26. 18:55
Ezek is érdekelhetik