Légiósok: Nagy Ádám nem nyugszik bele a mellőzöttségbe

MTI MTIMTI MTI
2017.10.11. 13:33
Nagy Ádám, a magyar válogatott labdarúgója nagyon nehéznek nevezte a jelenlegi időszakot, amiért nem kap játéklehetőséget olasz élvonalbeli klubjában, a Bolognában.

A 22 éves középpályás az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban emlékeztetett rá, hogy a Ferencváros első csapatánál és az olasz együttesnél is szerencsés helyzetben volt, hiszen szinte rögtön alapemberré vált, ezért a mostani mellőzés újdonság számára.

„Próbálok mindent megtenni az edzéseken, hogy visszakerüljek a csapatba, mert nem szeretnék ennyivel megelégedni, sokkal nagyobbak a céljaim” – nyilatkozta. Hozzátette, nem esnek jól neki, amiket mondanak és írnak róla mostanság, de arra törekszik, hogy rácáfoljon a kétkedőkre.

Nagy a 2015–2016-os idényben a Ferencváros színeiben 25 NB I-es meccsen szerepelt, a következő szezonban a Bolognában ugyanennyi találkozón kapott lehetőséget a Serie A-ban, a mostani évadban viszont még egyszer sem léphetett pályára az olasz élvonalban.

A teljes beszélgetés az M4 Sport csütörtöki, Sportreggeli című műsorában lesz hallható.

Legfrissebb hírek

Eb 2032: Olaszország 13 város 14 stadionját tartja alkalmasnak a rendezésre

Olasz labdarúgás
2026.09.30. 21:27

Vigvári Vince csapata nyerte meg az európai Szuperkupát férfi vízilabdában

Vízilabda
2026.09.30. 21:21

Tovább nőtt a Juventus vesztesége

Olasz labdarúgás
2026.09.30. 16:51

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
2026.09.25. 22:39

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56