Légiósok: a 17 éves magyar a Sampdoria felnőttjeivel edz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.09.21. 12:55
A mindössze 17 esztendős Hutvágner Gergely majdnem a teljes előző hetet a Serie A-ban szereplő Sampdoria felnőttcsapatával edzette végig, és a gárda előző két bajnokiján, a Torino és a Hellas Verona ellen ott volt a keretben harmadik számú kapusként.

A tehetséges játékos a Vasas Kubala Akadémia honlapjának számolt be a nagyszerű hírekről.

„Előző héten a hétfő kivételével mindennap a felnőttekkel edzettem – idézi Hutvágner Gergelyt a vkla.hu. – A csütörtöki edzés közben kérdezte meg a kapusedzőm, örülnék-e neki, ha elvinne engem harmadik számú kapusnak a Torino ellen. Értelemszerűen azt válaszoltam, hogy nagyon is örülnék neki, sőt!”

„Tavaly már egy alkalommal volt lehetőségem a padon ülni a Napoli ellen, így a vasárnapi volt a második padozásom a Serie A-ban. Hogy mivel vívtam ki mindezt? Ezt csakis az edzőim tudják, akik velem dolgoznak mindennap. Egy biztos: teszem a dolgom edzés előtt, közben és után, ahogyan eddig is, hiszen folyamatosan fejlődni szeretnék. Ugyanazt folytatom, amit már elkezdtem, nem tervezek semmin sem változtatni, s egyelőre úgy tűnik, ez bevált.”

EMLÉKEZTETŐÜL
OLASZ SERIE A

5. FORDULÓ
Hellas Verona–Sampdoria 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 5 5 – – 19–3 +16 15
2. Juventus 5 5 – – 14–3 +11 15
3. Internazionale 5 4 1 – 11–2 +9 13
4. Milan 5 4 – 1 10–6 +4 12
5. Torino 5 3 2 – 10–5 +5 11
6. Lazio 5 3 1 1 10–8 +2 10
7. Roma 4 3 – 1 9–3 +6 9
8. Sampdoria 4 2 2 – 6–4 +2 8
9. Atalanta 5 2 1 2 9–7 +2 7
10. Fiorentina 5 2 – 3 8–7 +1 6
11. Cagliari 5 2 – 3 4–6 –2 6
12. Chievo 5 1 2 2 5–8 –3 5
13. Bologna 5 1 2 2 4–7 –3 5
14. SPAL 5 1 1 3 3–8 –5 4
14. Sassuolo 5 1 1 3 3–8 –5 4
16. Udinese 5 1 – 4 7–10 –3 3
17. Genoa 5 – 2 3 5–9 –4 2
18. Verona 5 – 2 3 1–11 –10 2
19. Crotone 5 – 1 4 1–11 –10 1
20. Benevento 5 – – 5 1–14 –13 0
Legfrissebb hírek

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53