Légiósok: Németh egyszer már nemet mondott, de újra hívják

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.28. 08:52
Lengyel sajtóértesülések szerint a Slask Wroclaw labdarúgócsapata ismét érdeklődik Németh Krisztián, az al-Garafa magyar válogatott támadója iránt.

A Przeglad Sportowy című lengyel sportnapilap szerdai cikkében azt boncolgatja, hogy Mervó Bence és Gosztonyi András korábbi csapata, a Slask Wroclaw milyen erősítéseket tervez még a nyári átigazolási időszakban. Az újság azt írja, hogy az Ekstraklasa előző idényében 11. helyen végző együttes két védekező középpályást és legalább egy csatárt még mindenképp szerződtetne.

A támadóposztra a sziléziai klub első számú kiszemeltje Marcin Robak, a Lech Poznan csatára – aki a legutóbbi szezonban 37 bajnoki mérkőzésen 18 gólt szerzett –, de a Slask állítólag érdeklődik Németh Krisztián iránt is, akinek június 30-án lejár a megállapodása a katari al-Garafánál.

„Rajta tartjuk a szemünket Marcin Robakon, ám más játékosok szerződtetésének lehetőségét is tanulmányozzuk, ami viszont nem jelenti azt, hogy mindenkit meg is szerzünk. A saját munkánkra koncentrálunk, a tényekről pedig majd beszámolunk” – mondta Adam Matysek, a wroclawiak sportigazgatója.

A Slask korábban érdeklődött már Németh Krisztián iránt, 2014 őszén ajánlatot is tett neki, ám a magyar válogatott csatár nemet mondott a lehetőségre.

Klub közeli, Lengyelországból származó forrásaink szerint valóban szívesen látnák a magyar csatárt, de a magas katari fizetése miatt aligha fogadná el a Slask ajánlatát.

Legfrissebb hírek

Távozó kölcsönjátékosok – az MTK-nál és Nyíregyházán is

Labdarúgó NB I
5 órája

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:00

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 13:57

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36
Ezek is érdekelhetik