Légiósok: még tartja magát a kansasi Németh-pletyka

2017.06.09. 10:11
null
Németh Krisztiánt visszavárná a Kansas City (Fotó: Mlssoccer.com)
Szeretne aktív lenni a júliusban ismét megnyíló átigazolási szezonban a Sporting Kansas City labdarúgócsapata, amely végre kihasználná a hazai pálya előnyét a playoffban. Peter Vermes edző támadót és védőt is szerződtetne, és ugyan hallotta a Németh Krisztiánnal kapcsolatos pletykákat, nem tárgyalt még senkivel vele kapcsolatban.

 

Tizenöt forduló után a Sporting Kansas City vezeti az észak-amerikai futballbajnokság Nyugati főcsoportját, az együttes hét győzelemmel, négy döntetlennel és négy vereséggel 25 pontnál jár, s nem titkoltan az a célja, hogy a playoffot minél jobb pozícióból kezdhesse.

A hazai mérlege kiváló, hét mérkőzésből hatot megnyert, egyszer pedig döntetlent játszott, idegenben viszont nyolc találkozóból hatszor gólt sem szerzett. A legutóbbi három évben éppen azért búcsúzott már a rájátszás első fordulójában, mert mindannyiszor vendégként kellett fellépnie.

Olyan csatárra lenne szükség, aki a számtalan helyzetből legalább egyet értékesít, a legutóbbi, május 28-i, coloradói meccsen például úgy szenvedett a gárda 1–0-s vereséget, hogy 26 lövésből sem tudott gólt szerezni.

Az MLS első átigazolási időszaka május 8-án véget ért, de a csapatok már nagyon készülnek az újabb egy hónapos szezonra (secondary transfer window), amely július 10-től augusztus 9-ig tart. Vermes azt ígérte, megpróbálnak aktívak lenni,

„Olyan játékost szeretnénk, aki beleillik a filozófiánkba és megfizethető” – nyilatkozta. Elárulta, hosszú ideje hallja azt, hogy Németh Krisztián visszatér, és neki szüksége is lenne olyan játékosra, aki Gerso Fernandes és Dom Dwyer mellett megosztja a védők figyelmét. „Nem beszéltem még senkivel vele kapcsolatban, de a pletykát sokszor hallottam már. Majd meglátjuk, hol tart az ügy” – mondta Vermes.

Németh 2015-ben a bajnokságban 29 mérkőzésen 11 gólt, a US Cupon 4 meccsen 5 gólt szerzett a tengerentúlon, 2016 januárja óta pedig a katari al-Garafában futballozik.

Legfrissebb hírek

Képek: Sallói Dániel torontói magyarokkal találkozott

Légiósok
2026.04.27. 21:14

Gazdag gólt szerzett, Sallói előkészített – előbbi nyert, utóbbi ikszelt csapatával

Légiósok
2026.04.23. 07:20

Pintér Dániel ismét csereként állt be, elszórakozta kétgólos előnyét, de mégis nyert az Inter Miami – videó

Légiósok
2026.04.18. 23:58

Sallói Dániel ismét betalált, a Toronto hatgólos döntetlent játszott – videó

Légiósok
2026.04.18. 21:02

MLS: távozott Lionel Messi és Pintér Dániel edzője

Minden más foci
2026.04.15. 07:55

A Cincinnati óvatosan megkezdte a Neymar-hadműveletet – sajtóhír

Minden más foci
2026.04.10. 14:07

MLS: James Rodríguez kórházi kezelése után visszatért klubjához

Minden más foci
2026.04.07. 11:13

Messi góllal, csapata döntetlennel avatta fel az Inter Miami új stadionját

Minden más foci
2026.04.05. 12:23
Ezek is érdekelhetik