Légiósok: „Számomra mindig is a válogatott az első” – felépült a magyar csatár

Vágólapra másolva!
2016.11.02. 08:16
A lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ekstraklasa) szereplő Slask Wroclaw magyar támadója, a kisebb sérüléséből immár teljesen felépülő Mervó Bence volt a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának a vendége. A 21 esztendős játékos elmondta, számára mindig is a magyar válogatott a legfontosabb, ezért nagyon várja már, hogy bemutatkozhasson a nemzeti csapatban.



Mervó október 22-én, a Cracovia elleni lengyel bajnoki mérkőzésen sérült meg, de hamar kiderült, hogy nincs nagy baj, hiszen néhány nappal később már részt vehetett a csapat edzésén. A futballista elárulta, akkora rúgást kapott a hátába az egyik védőtől, hogy néhány percig nem érezte a lábát. A korosztályos válogatott támadó azóta már teljesen felépült a sérüléséből, a rehabilitáció hét-nyolc napot vett igénybe.

Mervó kijelentette, számára mindig is a címeres mez az elsődleges, és nap mint nap azért dolgozik, hogy minél hamarabb megkapja a lehetőséget Bernd Storck szövetségi kapitánytól a bizonyításra.

A Slask Wroclaw csatára úgy véli, a fejjátékán még sokat kell javítania, valamint elárulta, hogy a lengyel bajnokságban szereplő honfitársai közül Kádár Tamással tartja a kapcsolatot. Mervó reményét fejezte ki, hogy Kádár hamarosan elhagyja a Lech Poznant és erősebb bajnokságba igazol át, mivel megérett a váltásra.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10
Ezek is érdekelhetik