NS: Szalai a kifütyülésről; Rossi panasza; kézis nagyüzem – hétfő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.10. 23:45
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

♦ Szalai Ádámnál jártunk: Kántor Barnabás interjújából egy inkább reménykedő, mint maradéktalanul elégedett csatár képe bontakozik ki, aki őszintén vall arról, hogy esett neki, hogy kifütyülték a horvátok elleni edzőmeccsen, és arról is, mi élteti ezekben a nehéz hetekben.

♦ Alig talált tizenegy egészséges játékost Thomas Doll, de aztán megoldotta, amint a Ferencváros is a Honvéd legyőzését. Nagyszabású tudósításunkból az is kiderül, Marco Rossi kikre panaszkodott (mondjuk lehet, kitalálják), és még a kétgólos (az egyikkel a másikat kvázi kioltó) Busai Attila is elmondja a maga vonatkozó gondolatait.

♦ A csatárt elvileg a góljai minősítik, de Remili Mohamedet fél éven át inkább a szakálla minősítette – a Vasas csatára azonban hétvégén bevert egy duplát a Videotonnak a 2–2-es döntetlen során, és azt mondja, zavarta is, hogy október 3. óta képtelen volt betalálni. Viszont tudja, mi kell a bent maradáshoz.

♦ Öreg csatár nem vén csatár: Kabát Péter 38 évesen, sérülések után, mellesleg két évnyi szünetet követően talált be újra az NB I-ben, és ez nagy elégtétel a számára. Sőt még arra is visszaemlékezett, amit az édesapja tanított neki mindig.

♦ Fokozódnak az izgalmak a magyar férfi kosárlabda-bajnokság felsőházában, ahol az élcsapatok hullámzó teljesítményt nyújtanak – Vincze Szabolcs annak járt utána, mi ennek az oka Szolnokon, Fehérváron és Körmenden.

♦ Csaknem két oldal kézilabdával is szolgálhatunk: a férfiválogatott franciaországi kalandjairól két visszatérő, Ilyés Ferenc és Lékai Máté mesélt, a Győr és a Ferencváros BL-csatájáról csaknem féltucat érintettet kérdeztünk, Papp Bálint pedig az oldalvonal mellől izgulta végig a Dunaújváros EHF-kupa-döntőt érő vereségét, és boldogat-boldogtalant (az utóbbiból több volt) megszólaltatott utána.

♦ Rác Benedek Balázs befejezte trieszti kiküldetését, aminek mi azért örülünk, mert útközben beugrik Ljubljanába a legendás ottani lóburgerért, önök meg azért, mert előtte még nemcsak a férfi vízilabda-válogatott olimpiai selejtezőjének döntőjéről számolt be, hanem a pólósok riói csoportbeosztásának sorsolásáról és a kapitányok véleményéről is.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
10 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
16 órája

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24

Először nyert a Nyköbing a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.20. 18:02

Szinte végig vezetve győzött a Ferencváros a Sola otthonában

Kézilabda
2026.09.19. 17:32

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04