Légiósok: Megszoktam, hogy slágertéma vagyok – Nikolics

G. D.G. D.
Vágólapra másolva!
2016.01.23. 14:19
A Legia Warszawa magyar válogatott csatára, Nikolics Nemanja a napokban elszenvedett sérüléséről, és a jövőjével kapcsolatban megjelenő hírekről is nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

„Kaptam egy könyököst a csípőmre, ezért cserét kértem" – tette ki Facebook-oldalára a nem túl jó hírt Nikolics Nemanja a Zavrc elleni felkészülési meccs után – amelyen szokás szerint gólt szerzett –, de legalább van most néhány napja kikúrálni a fájdalmat.

„Ha fáj, az nem különösebben érdekel, csak tudjak játszani – felelte megkeresésünkre a magyar válogatott center. – Remélem, a négy szabadnapunk alatt rendbe jövök, kezeléseket és gyógyszert kapok. Kemény munkát végeztünk el az edzőtáborban is, de hát az a cél, hogy ne lelassítsunk a hetvenedik percben, hanem akkor tegyünk rá még egy lapáttal."

Ami a célokat illeti, abból a varsói légiósnak bőven kijut ezen a tavaszon: bajnoki cím, gólkirályság, Eb-kerettagság.

„Plusz a Lengyel Kupa-győzelem. Szeretek lépésről lépésre haladni, egyelőre a legfontosabb, hogy jó erőben legyek a bajnokságra, amit persze jó lenne megnyerni, és nagy lehetőség, hogy másodosztályú az ellenfél a kupaelődöntőben, de sokat kell tenni a fináléért. A gólkirályság viszont a saját kezemben van, próbálom ugyanazt a formát mutatni, mint az ősszel. És ha mindez összejön, remélem, az Eb-részvétel is. Ha meghív a kapitány, boldog leszek, de úgy dolgozom a tavasszal is, hogy tiszta maradjon a lelkiismeretem, ha mégsem. Nincs bérelt hely, és nyilván átgondolja a mester, milyen típusú csatár kell neki."

Az is kérdés persze, hogy ez a csatár, mármint Nikolics Nemanja, varsóiként várja-e a behívót.

„Megszoktam már, hogy az átigazolási időszakokban slágertéma vagyok, de nem szívesen hagynám félbe a Varsóban elkezdett munkát. Ha rajtam múlna, a szezon végéig maradnék a Legiánál, és a nyáron venném számba a lehetőségeket."

 

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10
Ezek is érdekelhetik