Légiósok: Kalmár Frankfurtban folytatja – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.28. 14:58
null
Az FSV Frankfurt a hivatalos honlapján jelentette be Kalmár Zsolt szerződtetését
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport Online értesülései: az RB Leipzig magyar válogatott középpályása, Kalmár Zsolt az ugyancsak a Bundesliga 2.-ben szereplő, a tabellán 14. helyen álló FSV Frankfurthoz került kölcsönbe. Ezt a frankfurti klub jelentette be.

 

Kalmár 2016. június 30-ig szóló szerződést kötött új klubjával, amelyhez kölcsönbe érkezik.

„Kalmár Zsolt nagyon jó játékos, nagyon elégedettek vagyunk, hogy sikerült őt megszereznünk. Zsolt sokat fog nekünk segíteni, nagyon jól lő és nagyon technikás is. A középpálya minden pontján bevethető” – mondta Kalmárról Clemens Krüger, a frankfurtiak ügyvezetője.

A játékos is értékelte klubváltását. Kalmár Zsolt természetesen az Európa-bajnokságot is szem előtt tartva váltott.

„Az FSV-vel folytatott egyeztetések teljesen meggyőztek. Szeretnék segíteni a csapatnak, hogy elérje céljait, egyénileg pedig szeretnék beilleszkedni, játszani, s ezzel növelni az esélyemet, hogy az Európa-bajnokságon szerepeljek” – mondta Kalmár, aki hozzátette: szeretne még az RB Leipzigben is bizonyítani pályafutása során.

Elsőként a Nemzeti Sport Online adta hírül még január 7-én, hogy Kalmár Zsolt iránt az FSV Frankfurt is érdeklődik, a hétszeres válogatott futballista kölcsönbe távozhat. Később kérdésessé vált, hogy megvalósul-e az átigazolás, mert az RB Leipzig első csapatánál ősszel mellőzött, csak négy bajnokin szereplő támadó középpályás a felkészülési időszakban remekelt, négy gólt szerzett.

A lipcsei vezetők azonban belátták, a játékos érdekeit az szolgálná a legjobban, ha olyan csapathoz kerülne, amelynél a tavaszi szezonban több lehetőséghez juthat, mint a remek őszt produkáló RB Leipzigben. A héten már a német sajtó is arról írt, hogy a klubvezetők elengedhetik a magyar játékost az FSV Frankfurthoz.

Kalmár Zsolt (jobbra) új csapata stadionjában az új mezét mutatja egyik menedzsere, Esterházy Mátyás társaságában
Kalmár Zsolt (jobbra) új csapata stadionjában az új mezét mutatja egyik menedzsere, Esterházy Mátyás társaságában

 

Legfrissebb hírek

„Az Újpest ajánlatot tett Dénes Vilmosért, de a ZTE ellenajánlattal válaszolt”

Labdarúgó NB I
40 perce

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

A Celtic vinné a svédek egyik budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
3 órája

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
4 órája

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
4 órája

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
15 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
18 órája
Ezek is érdekelhetik