Légiósok: Tőzsér ismét a Watfordban - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.07. 21:31
null
Tőzsér visszatért a Watfordhoz (Fotó: Action Images)
Tőzsér Dániel két napja szerződött a Parmához, hétfőn pedig kölcsönszerződést kötött a Watforddal – tudtuk meg a játékos ügyeivel foglalkozó F-Group közleményéből.

Korábban megírtuk, hogy – miután a magyar középpályás a tavaszi szezont a Watfordban töltötte – elképzelhető, hogy a továbbiakban is az angol második ligás csapatban futballozik majd. Végül így is történt.

„Tőzsér Dániel szombaton aláírt a Parma csapatához, hétfőn pedig kölcsönszerződést kötött a Watford vezetőségével. A magyar válogatott futballista két évre kötelezte el magát az angol együtteshez, amelynek már tavasszal meghatározó játékosa volt" – olvasható a közleményben.

„Különleges orvosi ellenőrzésen vagyok túl, a szokásos vizsgálatok mellett csaknem két órán át feküdtem az MRI-gépben. Szerencsére mindent rendben talált a szakorvos, így este aláírtuk a megállapodást, holnap csatlakozhatok a Watford keretéhez. Sokáig nem tartoztam a Parma kötelékébe…" – értékelt Tőzsér Dániel.

„A viccet félretéve: ezt így terveztük, szerettem volna az angol csapatban maradni, jól sikerült az előző fél év, lezárhattam a genovai időszakot, és újra élveztem a futballt. Az edzői stáb és a játékoskeret sem változott, így holnap ismerős arcok várnak az ausztriai edzőtáborban. Egy hétig készülünk együtt, aztán utazunk vissza Angliába. Felesleges konkrét célokat kitűzni, egyértelmű, hogy mi is a rájátszást jelentő helyek egyikére hajtunk – csendben, a háttérben…”

Filipovics Vladan, a játékos menedzsere elmondta, hogy mennyit dolgoztak azon, hogy Tőzsér visszakerüljön az angol csapathoz.

„Már a Championship tavaszi idényének végén, májusban elkezdtünk azon dolgozni, hogy Dani a Watfordban maradhasson. Eleinte falba ütköztem, mert a Genoa nem törekedett a megoldásra. Több úton is elindultam, végül a Parma nyújtott segítséget. A jó viszonynak köszönhetően két évre szerződtette Tőzsér Dánielt, mindezt úgy, hogy belement: két évre kölcsönadja a Watfordnak. Szombaton írtuk alá a szerződést a Parmával, hétfőn a kölcsönszerződést az angolokkal. Nem volt könnyű menet, de a lényeg, hogy a végén minden úgy alakult, ahogy Dani szerette volna” – mondta Filipovics.

Legfrissebb hírek

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

NB I: külföldre szerződő magyarokról és hazatérő légiósokról szólt az elmúlt hét – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 08:50

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28