Légiósok: patthelyzet Dzsudzsák-ügyben, a Lazio az érdeklődésig jutott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.23. 08:40
null
Dzsudzsák Balázs egyelőre nem tudja, hol folytatja a pályafutását – jelen állás szerint Moszkvában (Fotó: NS-archív)
Az elmúlt hetekben kevesebbet foglalkozott a nemzetközi sportsajtó a Dinamo Moszkvában szereplő Dzsudzsák Balázs nyári átigazolásával. A római cittaceleste.it annak próbált utánajárni, hogy áll most a korábban a Lazióval is hírbe hozott magyar szélső ügye.

 

„Ebben a pillanatban patthelyzet alakult ki. Dzsudzsák Balázs már kifejezte szándékát, hogy országot szeretne váltani, de élő szerződés köti a Dinamo Moszkvához” – mondta a cittaceleste.it-nek Vörösbaranyi József, Dzsudzsák Balázs menedzsere.

A római oldalt leginkább az foglalkoztatta, hogy mi igaz a Lazio érdeklődésével kapcsolatban.

„Lazio? Kapcsolatfelvétel volt néhány hónappal ezelőtt, de semmi konkrétumról nem tudok beszámolni” – válaszolta a játékosügynök.

A 27 éves Dzsudzsák ügyében tehát nincs előrelépés. A tavasszal Angliában hírbe hozták a Liverpoollal és az Evertonnal, Olaszországban a Lazióval és a Fiorentinával, míg Portugáliában a Benficával, de jelen állás szerint a nyári felkészülést is a Dinamo Moszkvával kezdi meg.

Legfrissebb hírek

Hiba lenne leírni a kora miatt Dzsudzsák Balázst

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 09:26

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25
Ezek is érdekelhetik