Légiósok: Gulácsi arca nem törött el, agyrázkódása van

Vágólapra másolva!
2014.03.30. 07:46
null
Christian Schilling nem úgy érkezett, mint aki nagyon el akarja kerülni az ütközés (Fotó: sportnet.at)
Az ijedtség nagyobb volt szerencsére a bajnál, így Gulácsi Péter, az osztrák Salzburg magyar labdarúgója törés nélkül, „csupán” agyrázkódással megúszta a Christian Schillinggel való szombati ütközés.

 

Ezt a hírt megerősítette Roger Schmidt, a salzburgiak vezetőedzője is, aki az ütközés után még maga is nagyon megijedt, hogy annak akár komolyabb következményei is lehettek volna. (Schilling különben arcmaszkban játszott.)

Azt viszont egyelőre még nem tudni, milyen kihagyásra számíthat az amúgy már bajnok Salzburg magyar kapusa.

Amint arról korábban beszámoltunk: Gulácsit a Salzburg–Innsbruck mérkőzés első félidejének hajrájában az ütközés után le kellett cserélni, az első hírek még kimondottan súlyos sérülésről számoltak be.

A kapujából bátran kilépő Gulácsi a hónap elején a Rapid Wien védőjével, Christopher Dibonnal fejelt össze egy szabadrúgás után – szintén az első félidő hosszabbításában –, a találkozó csak hosszas ápolás után folytatódott. Dibont a szünetben kórházba szállították agyrázkódás gyanújával, de a magyar kapus is cserére szorult. Gulácsi akkor enyhe agyrázkódást szenvedett, de a válogatott Finnország elleni találkozójáról lemaradt, hiába hívták be a keretbe, le kellett mondani a részvételt.

A kórházi kivizsgálás után az éjszakát akkor már otthonában töltő kapus elmondta: arcmaszk vagy védősapka viselése fordult meg a fejében, de mivel nem volt muszáj, így eltekintett tőle. Tíz nappal az eset után, a Basel elleni idegenbeli El-meccsen aztán már ő állt a Salzburg kapujába.

 

Legfrissebb hírek

Így változott meg Ádám Martin és Szoboszlai az évek alatt – VIDEÓ

Magyar válogatott
2025.06.03. 22:23

Dibusz Dénest is meglepte, hogy Gulácsi Péter lemondta a válogatottságot

Magyar válogatott
2025.06.03. 10:13

Lipcsében döntöttek, Gulácsi Péter és Willi Orbán is új klubot kereshet magának – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.06.02. 12:51

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59
Ezek is érdekelhetik