Németország: Hajnal Tamásékra különleges dupla vár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.19. 22:24
Angolos hét, azaz nyolc nap leforgása alatt három mérkőzés – köztük egymás után kettő az FSV Frankfurt ellen – vár a német labdarúgó-bajnokság másodosztályának utolsó helyén álló Ingolstadtra. Hajnal Tamás, a csapat nyáron igazolt magyar légiósa reménykedik a javításban.

„Nem vagyunk könnyű helyzetben, de csak mi segíthetünk magunkon. Sokat kell dolgoznunk, és akkor ismét szép napok várnak ránk" – idézi a klub hivatalos honlapja Hajnal Tamást, aki az FSV Frankfurt otthonában vasárnap bajnokin, szerdán kupameccsen lép pályára, majd jövő vasárnap a St. Pauli ellen ismét bajnokin szerepelhet, immár hazai pályán.

„Egyelőre a vasárnapi bajnokira kell összpontosítanunk, a jelenlegi szituációban minden pontra égetően szükségünk van. Először lépek pályára a frankfurti Volksbank Arenában, ráadásul különleges módon egymás után kétszer játszunk ott" – folytatta Hajnal, akit az eddigi ingolstadti tapasztalatairól is kérdeztek.

„A csapattársak és a környezet megkönnyítette számomra a beilleszkedést, de természetesen boldogabb lennék, ha jobban állnánk a tabellán" – mondta a magyar légiós, utalván csapata nem túl sikeres idénykezdésére (hét forduló, négy pont, utolsó hely a Bundesliga 2-ben).

Legfrissebb hírek

Hajnal Tamás szerint hamarosan magyar állampolgárságot kaphat a Ferencváros új igazolása

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 09:03

Hajnal Tamás: Tóth Alex átigazolása sporttörténelmi pillanat

Labdarúgó NB I
2026.01.20. 16:03

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Hajnal Tamás elmondta, Vargát négy és fél millió eurónál többért adták el

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 19:35

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 09:53

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52
Ezek is érdekelhetik