Légiósok: Vanczák önkritikus a továbbjutást érő gól után

Vágólapra másolva!
2013.09.16. 13:02
Vanczák Vilmos góljával jutott be a Sion labdarúgócsapata a Svájci Kupa nyolcaddöntőjébe, a magyar légiós a mérkőzés után arról nyilatkozott, hogy nem játszottak jól, illett volna korábban eldönteniük a meccset.

„Természetesen a továbbjutás a legfontosabb, de meg kell nézzük, milyen játékkal értük el – nyilatkozta Vanczák a lematin.ch-nak. – A vezető gólunk után visszavettünk, pedig a félidő még hátralévő negyedórájában kellett volna két-három találatot szereznünk. A végén is volt további három-négy helyzetünk, hogy eldöntsük a mérkőzést, de nem tettük meg. Szerencsére azért van pozitívum is, a védekezésünk továbbra is stabil. Az elején a labdatartásra törekedtünk, de nem igazán mentünk át támadásba, inkább keresztbe játszottunk. Ezt kérte ugyan tőlünk az edző, de azért bátrabban lehetett volna támadnunk. A belső középpályásaink nem pörgették fel a csapat játékát, a szélsőink meg behúzódtak a pálya közepére. Így viszont nem volt terünk arra, hogy nagyobb veszélyt jelentsünk.”Vanczák a lematin.ch-nak. – A vezető gólunk után visszavettünk, pedig a félidő még hátralévő negyedórájában kellett volna két-három találatot szereznünk. A végén is volt további három-négy helyzetünk, hogy eldöntsük a mérkőzést, de nem tettük meg. Szerencsére azért van pozitívum is, a védekezésünk továbbra is stabil. Az elején a labdatartásra törekedtünk, de nem igazán mentünk át támadásba, inkább keresztbe játszottunk. Ezt kérte ugyan tőlünk az edző, de azért bátrabban lehetett volna támadnunk. A belső középpályásaink nem pörgették fel a csapat játékát, a szélsőink meg behúzódtak a pálya közepére. Így viszont nem volt terünk arra, hogy nagyobb veszélyt jelentsünk.”

Legfrissebb hírek

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26
Ezek is érdekelhetik