Légiósok: Pintér Ádám iránt Oroszországból is érdeklődnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.28. 19:55
A válogatott Pintér Ádám két hete bontott szerződést a spanyol másodosztályú Zaragozával, azóta menedzsere szerint megnövekedett iránta az érdeklődés.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy Pintér Ádám iránt Angliából, Németországból, és Olaszországból is volt már érdeklődés, sőt spanyol források szerint török és görög kérője is van a több poszton, védőként és középpályásként is bevethető futballistának. A görög sajtó korábban a Panathinaikosszal hozta hírbe.Arról már korábban beszámoltunk, hogy Pintér Ádám iránt Angliából, Németországból, és Olaszországból is volt már érdeklődés, sőt spanyol források szerint török és görög kérője is van a több poszton, védőként és középpályásként is bevethető futballistának. A görög sajtó korábban a Panathinaikosszal hozta hírbe.

A futballista menedzsere, Filipovics Vladan mai megkeresésünkre az említett országok mellett egy másik lehetőséget is megemlített.

„A görög, az angol és a német élvonal mellett az orosz első osztályból is van érdeklődés Pintér Ádám iránt. Mivel szabadon igazolható, nem feltétlenül köti az átigazolási piac jövő heti zárása, de természetesen szeretnénk minél előbb megtalálni a számára legmegfelelőbb megoldást a lehetőségek közül" – fogalmazott a játékosügynök.

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08