Anglia: Gyepes védelmébe vette fiatal csapattársát

Vágólapra másolva!
2013.02.25. 19:22
Gyepes Gábor, az angol labdarúgó-bajnokság harmadosztályában (League One) sereghajtó Portsmouth magyar légiósa úgy véli, rossz úton járnak azok a szurkolók, akik a csapat fiatal kapusát, Simon Eastwoodot okolják a hét végi vereségért.

Az Oldham elleni idegenbeli meccs egyetlen góljánál Eastwood valóban hibázott, azonban Gyepes Gábor felhívta a figyelmet: ez mindenkivel előfordulhat.

„Szerintem Eastie az egész szezon során jól véd, az Oldham ellen is voltak nagyon fontos védései, de egy futballista sohasem küszöbölheti ki a hibákat a játékából. Még a Premier League-ben, a világ legerősebb bajnokságában védő kapusokkal is előfordul ilyesmi – idézi a Chichester Observer a magyar légióst. – Nincs okom hibáztatni őt, nem is teszem. Fiatal, fejlődési periódusban lévő kapus, fontos, hogy a csapat többi tagja mindenben támogassa."

Gyepest kérdezték egyik védőtársa második félidei kiállításáról is (Sam Sodje megütötte ellenfelét, amikor a labda nem járt arra).

„Nem sokat tudok hozzátenni, hiszen velem még nem fordult elő ilyesmi – mondta Gyepes. – Ugyanakkor képtelen vagyok megérteni, miért tesz valaki ilyesmit, de megtörtént, a meccs után bocsánatot is kért az egész csapattól."

Amint arról a napokban beszámoltunk, Gyepest az év legjobb Portsmouth-játékosának választották a csapat szurkolói a 2012-ben nyújtott teljesítménye alapján.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik