A Dortmundban kispados Bajnert még most is kirázza a hideg

Vágólapra másolva!
2013.02.19. 08:08
null
Bajner Bálint (balra) a Dortmund második csapatában már szóhoz jutott, és esélye van bemutatkozni az elsőben is
Bajner Bálint a kispadon izgulta végig a német élvonalban (Bundesliga) szereplő Dortmund labdarúgócsapatának hétvégi bajnokiját – 3–0-s hazai siker a Frankfurt ellen –, és bár nem állt be, bízik benne, hogy a hétvégén debütálhat.

 

– Milyen volt?
– Nehéz szavakba önteni, egyszerűen fantasztikus – vágta rá Bajner Bálint, a Borussia Dortmund csatára, aki az Eintracht Frankfurt ellen három nullára megnyert bajnokit a kispadról nézte végig.

– Gondolom, sohasem felejti el azt a napot, már csak a hangulat miatt sem.
– A mérkőzés előtt az egész csapat együtt melegít be, így a többiekkel együtt mentem ki a pályára. Óriási ováció fogadott bennünket, s amikor nyolcvanezer szurkoló egyszerre felharsant, majd' felrobbant az aréna. Csak pislogtam, teljesen elvarázsolt. A meccsen minden támadásnál, minden helyzetnél vagy akár egy szép cselnél is zengett-zúgott a lelátó. Még most is kiráz a hideg, ha rá gondolok.

– Mit szólt, amikor megtudta, hogy helyet kapott a keretben?
– Robert Lewandowski eltiltása miatt vágytam rá, de amikor Jürgen Klopp vezetőedző kihirdette a csapatot, először fel sem fogtam. Az edzés végén körbeálltuk, és elkezdte sorolni, hogy ki van benne a keretben és ki nincs. Az utolsó névre vártunk, kivárt egy kicsit, és engem szólított. Az egyik társam oldalba is bökött, mert nem hittem a fülemnek. Más is odakerülhetett volna, például Leonardo Bittencourt, aki hatalmas tehetség, két és fél milliót fizetett érte a Dortmund, mégis rám esett a mester választása.

– Nem bánkódik, hogy végül a kispadon kellett maradnia?
– Dehogyis! Jürgen Klopp kettőt cserélt már, s ott ült mellettem Nuri Sahin is, számítottam rá, hogy ő áll be. Inkább abban bízom, hogy majd jövő héten, a Mönchengladbach ellen bemutatkozom, ugyanis Julian Schiebert kiállították, és Lewandowski is el lesz még tiltva.

BAJNER BÁLINT A KEDDI NEMZETI SPORTBAN BESZÉL MÉG ARRÓL, SZÁMÁRA MI AZ ÜZENETE ANNAK, HOGY ODAKERÜLHETETT A TŰZ KÖZELÉBE, MILYEN EDZŐNEK TARTJA JÜRGEN KLOPPOT, MIBEN FEJLŐDÖTT A BVB-NÉL TÖLTÖTT HÓNAPOK ALATT, ÉS MILYEN KAPCSOLATOT ALAKÍTOTT KI A DORTMUNDI KLASSZISOKKAL!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik