Légiósok: a Trabzonspor edzőjét nehéz meggyőzni Juhászról

2013.01.24. 09:11
null
Továbbra is kérdéses, mi lesz Juhász Rolanddal (Fotó: Action Images – archív)
Először nyilatkoztak hivatalosan a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Trabzonspor részéről Juhász Rolanddal kapcsolatban, akiről hetek óta azt írja a belga és a török sajtó, hogy Törökországba igazolhat. A klub elnöke, Sadri Sener beszélt a magyar válogatott futballistáról, és elmondta, Senol Günes vezetőedző nem szívesen igazolna külföldi futballistát.

„Juhász Roland? Nincs napirenden a dolog. Az edzőnk nem akar külföldieket igazolni. Az átigazolásnak várnia kell még egy ideig a végső döntésig” – mondta Sadri Sener, a Trabzonspor elnöke a Fanatik török napilapnak.

Az újság beszámolója szerint a klub vezetője nem szeretne túl sokat költeni új belső védőre, így a viszonylag olcsón megszerezhető Juhász átigazolása megfelelő lehetne.

Ám erről még egyeztetnie kell a csapat vezetőedzőjével, Senol Günessel, aki a török futballistákat részesíti előnyben, és nem akar külföldit szerződtetni, mivel már így is sok légiós szerepel a csapatában. A szabályok szerint a török bajnokságban egyszerre legfeljebb hat külföldi játékos lehet a pályán a bajnokikon.

A belga Anderlechtnél mellőzött Juhász Roland a Nemzeti Sport keddi számában úgy nyilatkozott, nem szeretne Trabzonban futballozni, számára most nem a pénz az elsődleges szempont, hanem hogy rendszeres játéklehetőséget kapjon.

Legfrissebb hírek

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
7 órája

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
11 órája

A BL-nagykövet Juhász Roland örül, hogy legendák ellen futballozhat

Bajnokok Ligája
17 órája

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.05.21. 17:42

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 13:48

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
2026.05.20. 12:44
Ezek is érdekelhetik