Gulácsi: Második számú kapus akarok lenni a Poolnál

Vágólapra másolva!
2012.07.20. 11:50
null
Gulácsinak jót tett a Hullnál eltöltött időszak (Fotó: Action Images – archív)
Gulácsi Péter szeretne a második számú kapus lenni a Liverpoolban Pepe Reina mögött. A magyar játékos a csapat amerikai túráján bizonyíthat is, hiszen oda még nem utazott el az Európa-bajnokság miatt extra pihenőt kapó spanyol kolléga.

„Remek, hogy visszatértem a Liverpoolhoz, meg akarom mutatni az új menedzsernek, hogy mire vagyok képes. Azt gondolom, a javamra szolgált, hogy az előző szezonban a Hullban szerepeltem. Egy fiatal kapus számára tényleg fontos, hogy pályára lépjen, ráadásul nagyon élveztem is" – mondta a liverpoolecho.co.uk-nak Gulácsi.

A magyar játékos is elutazott a csapattal az Egyesült Államokba, ahol lehetősége nyílik megmutatni, hogy mire képes. Igaz, ez az esély a másik kapusnak, Brad Jonesnak is adva lesz.

„Pepe még a szabadságát tölti, így ez hatalmas lehetőség Bradnek és számomra is, hogy több időt töltsünk a pályán. Ezek a felkészülési meccsek nagyon fontosak, megmutathatjuk a főnöknek, hogy mire is vagyunk képesek. Remélem, hogy jól teljesítek, ami elég lesz ahhoz, hogy a második számú kapus legyek."

Gulácsi az új menedzser, Brendan Rodgers edzésmódszereiről is beszélt.

„A főnök olyan kapust szeretne, aki nagyon jó a lábával is, részt tud venni a játékban is, ez pedig kedvez nekem. Az edzések sokat változtak, a menedzser néha mezőnyjátékosként használ minket. Persze erre rámegy egy kevés idő, ám a hasznunkra válik. Van még, amiben fejlődnöm kell, de mindennap keményen tréningezek, hogy jobb legyek ezeken a területeken."

A Liverpool tengerentúli túráján két magyar is részt vesz: Gulácsi Péter, illetve az ifjúságiak közül felhívott Adorján Krisztián.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

NS-infó: Pécsi Ármin Angliába utazott – a Liverpoollal tárgyal

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 13:02

Válogatott: jöhet a Rossi-éra 100. gólja és a 24. legyőzött ellenfél

Magyar válogatott
2025.06.06. 12:19

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Klub-vb
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03
Ezek is érdekelhetik