Mainz: „Nem Bancé-helyettes vagyok, hanem Szalai Ádám!"

2010.08.30. 18:50
Szalai Ádám, a Mainz 05 labdarúgócsapatának magyar légiósa a Wiesbadener Tagblattnak értékelte együttese hétvégi, őrült mérkőzését a Wolfsburg ellen. A Mainz idegenben 3–0-s hátrányba került, de 4–3-ra fordított, a győztes találatot pedig pont a magyar válogatott csatár szerezte.

„Radoslav Zabavník készített elő jobbról, André Schürrlének nem volt jó a labda, így került elém. Először jobbra akartam lefordulni az őrzőmről, de aztán a másik oldalt választottam, aztán már csak arra figyeltem, hogy a hálóba találjak" – mondta Szalai góljáról.

„3–0-nál nem sok pozitív gondolatunk volt, de a szünetben már hittünk abban, hogy fordíthatunk, és az edzőnk is azt hangsúlyozta, hogy koncentráljunk a játékra. Elkin Soto parádés góljával 3–2 lett, aztán Schürrle egyenlített, majd meglett a győzelem. Fizikálisan még nem vagyok százszázalékos állapotban, de elégedett vagyok azzal, hogy hozzá tudok járulni a csapat eredményességéről" – mondta Szalai, aki hangsúlyozta: nem a dubaji al-Ahlihoz távozott Aristide Bancé „pótléka".

„Nem Bancé-helyettes vagyok, hanem Szalai Ádám. A saját játékomat próbálom meg játszani."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45

Az U21-es percek két év alatt 200 százalékkal nőttek az NB I-ben – Szalai Ádám statisztikákat közölt a fiatalok helyzetéről

Labdarúgó NB I
2026.07.28. 18:14