NB III: a Bakony Maradonáját nem csábította el sem a külföld, sem a pénz

– Tényleg azt mondta, hogy takony?
– Verebes József? Tényleg. Eljött Győrben a serdülők egyik edzésére. Láttam, hogy ott van, de nem gondoltam semmire. Később Győrfi László pályaedző mesélte, hogy a Mester egyszer csak azt mondta rám mutatva, hogy Laci, azt a taknyot hozzátok fel nekem! Ez kedden történt, szerdán szóltak, hogy a nagycsapat edzésére kell mennem, szombaton pedig kezdő voltam az NB I-ben a Pécs ellen úgy, hogy még az ifiben sem játszottam addig sohasem.

– Fiatalon, huszonnyolc évesen befejezte a játékot. Nincs hiányérzete?
– Nincs. Úgy érzem, a hivatalosan három válogatottsággal és rengeteg élvonalbeli meccsel kihoztam a maximumot a lehetőségeimből. Kiderült, hogy asztmás vagyok, és emiatt hamar kifulladtam, mert a betegség rossz hatással volt a keringésemre. A tüdőm nem adott elegendő friss oxigént a szervezetemnek, és emiatt nem tudtam egy meccsen hússzor megvillanni, hanem csupán háromszor-négyszer. Ha olyan keringésem lett volna, mint a közelmúltban elhunyt szegény Duró Józsefnek, én akár százszoros válogatott is lehettem volna.

– Ezért nem szerződött külföldre?
– Fél évet játszottam San Diegóban teremben, de akkor már kellett volna a hivatalos játékengedély, azt a Veszprém elnöke nem adta ki, és ezért hazajöttem. Egyébként nem is bántam. Egyszer Franciaországban túráztunk, és a Bastia elleni meccs után az ellenfél elnöke bejött az öltözőbe, és közölte, ad negyedmillió dollárt értem. A mi elnökünk elkezdte mondani, hogy engem nem adhat, mert akkor felkoncolják otthon a szurkolók, de mielőtt tárgyalni kezdtek volna, közbeszóltam, hogy ne fárasszák magukat, mert én nem megyek sehova. Jól éreztem magamat Veszprémben, ott voltak a hozzám közel álló hölgyek, a barátok, a közönség, és eszem ágában sem volt külföldre menni. A nagy pénz sem vonzott, a futballnak köszönhetően fel tudtam építeni egy szép házat, ma is az az otthonunk, és normálisan akartam élni az életemet.

– Milyen a magyar utánpótlásban edzőként dolgozni? Sokan mondják, hogy a mai fiatalokból hiányzik az alázat, rossz a mentalitásuk.
– Nem értek ezzel egyet. Ha azt látom, hogy valakinek fontosabb a frizurája, mint a futball, azzal nem foglalkozom, viszont imádom a tehetséget. Olyan futballisták kerültek ki a kezem alól, mint Lang Ádám vagy Novothny Soma, akik a mai napig számos módon fejezik ki a hálájukat, és igen messzire jutottak el. Apa és fiúi kapcsolat alakul ki a növendékekkel, és bár akadnak generációs különbségek, jó szándékkal és szeretettel közelítve sokat el lehet érni a futballista palántáknál is. És nagyon fontos, hogy a tehetség ötven százalékban a személyiség kérdése, nem pedig a gyorsaságé vagy technikáé.

A teljes interjú ide kattintva elolvasható.