„Egy átlagos öltözőben előfordulhatnak ilyen dolgok” – a közösségi médiában üzent Valverde

B. A. P.B. A. P.
2026.05.08. 07:34
null
Federico Valverde (jobbra) megszólalt Aurélien Tchouaménivel való nézeteltérése kapcsán (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Aurélien Tchouaméni és Federico Valverde összeverekedett a Real Madrid edzésén. Utóbbi a közösségi médiában kért elnézést a történtekért.

Csütörtökön megírtuk, hogy Aurélien Tchouaméninak és Federico Valverdének edzésen egy szabálytalanság miatt kis híján tettlegességig fajult a vitája, szét kellett választani őket, az öltözőben azonban kisebb verekedés alakult ki. Valverde fejsérülése úgy történt, hogy az öltözőbeli dulakodás közben elcsúszott, s beverte a fejét egy asztalba, majd az eszméletét is elvesztette.  

A klub közleménye szerint az uruguayi középpályás traumás agysérülést szenvedett, 10-14 nap pihenő vár rá, kihagyja a Barcelona elleni hétvégi el Clásicót is. A Real Madrid közleményben jelezte, hogy mindkét játékos ellen fegyelmi eljárás indult. Az eset után csütörtök este Valverde az Instagram-oldalán posztolt.

„Tegnap az edzésen összetűzésbe keveredtem egy csapattársammal. A versenyterhelés okozta fáradtság és a frusztráció miatt minden felerősödik. Egy átlagos öltözőben előfordulhatnak ilyen dolgok, és általában belső keretek között rendezik őket anélkül, hogy a nyilvánosság tudomására jutnának. Nyilvánvaló, hogy itt valaki pletykákat terjeszt, és egy trófea nélküli idényben, amikor a Real Madrid folyamatosan a figyelem középpontjában van, minden fel van fújva.

Ma ismét vitába keveredtünk a csapattársammal. A veszekedés közben véletlenül nekiestem az asztalnak, és egy kis seb keletkezett a homlokomon, ami miatt kórházba kellett mennem. A csapattársam egyszer sem ütött meg, és én sem ütöttem meg őt, bár megértem, hogy nektek könnyebb elhinni, hogy ököllel egymásnak estünk, vagy hogy szándékos volt, de ez nem igaz. A helyzet miatti haragom és a csalódottság, amit az okoz, hogy látom, hogyan küzdünk néhányan az idény végéig, és mindent beleadunk, odáig sodort, hogy összevesztem egy csapattársammal.

Sajnálom. Őszintén sajnálom, mert fáj ez az egész helyzet, amin most keresztülmegyünk. 

A Real Madrid az életem egyik legfontosabb része, és nem tudok közömbös maradni iránta. Az egész egy sor esemény következménye, s egy értelmetlen veszekedésben kicsúcsosodva rontja a hírnevemet, és teret ad annak, hogy olajat öntsön a tűzre egy egyszerű baleset kapcsán.

Az idény végéig nem akartam megszólalni. Kiestünk a Bajnokok Ligájából, és magamban tartottam a haragomat és a neheztelésemet. Újabb évet pazaroltunk el, és nem akartam a közösségi médiában posztolni, amikor a pályán kellett megmutatnom magam – s úgy érzem, ezt is tettem.  Éppen ezért nagyon elszomorít és fájdalommal tölt el ez a helyzet, hogy orvosi döntés miatt ki kell hagynom a következő mérkőzést. Mindig mindent beleadtam, egészen a végsőkig, és senkinek sem fáj jobban, mint nekem, hogy most nem tehetem meg. A klub és a csapattársaim rendelkezésére állok, hogy közösen meghozzuk az általuk szükségesnek ítélt döntéseket. Köszönöm.”

Legfrissebb hírek

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
12 órája

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
15 órája

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

Ötvenéves rekordot döntött meg a Como, Mbappé százados lett – szerdai BL-legek

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:47

Vitális Milán: Bellingham vagy Valverde? Koita!

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:09

Az Almería a teljes meccsnapi bevételt felajánlja De Miguel családjának

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 09:01

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 08:31