NB II: „Volt már szó kínai, meg Marshall-szigeteki befektetőről is"

2019.08.06. 12:53
Mint beszámoltunk róla, az MLSZ bő egy héttel ezelőtt megvonta a 198 millió forintos hiánnyal küszködő Balmazújváros NB II-es licencét, ennek ellenére – mivel a döntés még nem emelkedett jogerőre – a csapat a bajnokság 1. fordulójában pályára lépett a BFC Siófok otthonában, és a felforgatott, ifistákkal feltöltött együttes 0–0-s döntetlennel tért haza. A balmazújvárosiak fellebbeznek a licencadó bizottság döntése ellen és úgy készülnek, hogy szerdán is pályára lépnek a Szeged-Csanád GA ellen – számolt be róla a haon.hu megyei portál.

A narancssárga-feketék kispadján a Siófok elleni bajnokin – a nyáron több kulcsjátékossal karöltve távozó – Toni Golem helyett Lajos Ferenc, a klub ügyvezetője ült, aki A-licences edzői képesítéssel rendelkezik. Lajos Ferenc, a klub ügyvezetője ült, aki A-licences edzői képesítéssel rendelkezik.

„Mi is szeretnénk tudni, hogy maradhatunk-e az NB II-ben. Élni fogunk a jogorvoslat lehetőségével, erre a határozat meghozatalától nyolc napon belül van módunk, ez a határidő még nem járt le – mondta a megyei portálnak Lajos Ferenc a június 30-án történt licencmegvonásról. – Eddig azért nem szerződtettünk játékosokat, mert a bizonytalan helyzetben nem kötünk senkit a klubhoz. Így azok a labdarúgóink bevethetőek, akiknek élő szerződésük volt, és kitartottak mellettünk. A többi helyet feltöltöttük helyi fiatalokkal, illetve köszönettel tartozunk a DVSC vezetésének, ugyanis megkötötték velünk a kooperációs szerződést, amely egyidejű NB I-es és másodosztályú szereplésre ad lehetőséget. Szima Gábor Loki-elnök és Tiba István, klubunk képviselője az utolsó pillanatban megállapodott erről, így négy játékos érkezett a debreceni utánpótlásból. Hárman – Pintér Ádám, Lakatos Benjámin, Szabó Árpád – kezdőként kaptak helyet a Siófok otthonában, míg Sármány Kristóf csereként állt be, és mindannyiuk előtt le a kalappal, mert maximálisan beilleszkedtek a gárda játékába. Sőt, kontrákból nagy helyzeteink is voltak, mivel a Siófok már mindent egy lapra feltéve támadott. Ha egyet is értékesítünk a ziccereinkből, akkor most három pontunk lenne. Úgy vélem azonban, a szoros vereség is nagy siker lett volna tőlünk, hiszen azt sem tudtuk, melyik játékosunk meddig bírja az iramot. Óriásit küzdöttek a srácok, a végén a hazai szurkolók is bennünket éltettek.”

Az együttes nagyon szeretne maradni az NB II-ben, a bizonytalan helyzet ellenére kitartanak a végsőkig, még úgy is, hogy többen csak szórakoztak velük.

„Trénert nem szerződtetünk addig, amíg nem tudjuk meg, mi lesz a sorsunk – folytatta az ügyvezető. – Életben akarjuk tartani az újvárosi futballt, ezért az átmenetet valahogy meg kell oldanunk. Laczkó Jánossal, Sorin Cigannal és Gencsi Andrással dolgozom együtt, de nekik sincs aláírt szerződésük egyelőre. Nagyon szeretnénk maradni a másodosztályban, de jósolgatni egyáltalán nem szeretnék. Volt itt már szó kínai, meg Marshall-szigeteki befektetőről is, ám a kívülállónak úgy tűnhet, hogy valaki csak szórakozik velünk. Ezt nagyon nehéz megélni, ám próbálunk kitartani a végsőkig. Az utóbbi időben szinte óráról órára változott itt minden, egyszerűen nem értem, milyen döntések és külső körülmények befolyásolják a klub további ténykedését."

Az NB II-ben szerdán is rendeznek bajnoki fordulót, a sorsolás szerint 17 óra 30 perctől a Balmazújváros a Szeged-Csanád Grosics együttesét fogadja. Kérdés, lesz-e mérkőzés?

„Ha küldenek játékvezetőket, és az MLSZ engedélyezi a rendezést, akkor játszunk. Élni akarunk, ezt azzal is bizonyítottuk, hogy elmentünk Siófokra, és valamit le is tettünk az asztalra.”

Legfrissebb hírek

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
14 órája

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
2026.06.11. 07:58

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 14:30

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29

Vági Márton: Az MLSZ gazdálkodása biztos lábakon áll

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 08:33

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik