Meglepte a Vasast a Kecskemét, egy pont lett a jutalma

NYITRAY ANDRÁSNYITRAY ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2021.08.29. 18:50
null
Van okuk örömre a kecskemétieknek, egy ponttal távoztak Angyalföldről (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB II 6. fordulójában a játéknap előtt negyedik helyen álló Vasas az ugyancsak 10 pontos, harmadik helyezett, újonc Kecskemétet fogadja. A Kecskemét Tóth Barna fejesével előnybe került az első félidőben, majd közel is állt a győzelemhez, de végül az utolsó pillanatokban egyenlítő Pátkai Máté egy pontot megmentett a hazaiaknak. 

LABDARÚGÓ NB II

6. FORDULÓ

VASAS FC–KECSKEMÉTI TE HUFBAU 1–1 (0–1)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1317néző.Vezette: Csonka Bence (Rózsa Dávid, Szilágyi Norbert)
VASAS: Jova – Szivacski, Viczián, Otigba, Silye – Márkvárt (Pátkai, 87.), Berecz, Szilágyi Sz. (Kapornai, 64.), Pekár (Hinora, 64.) – Radó (Rétyi, 87.), Bobál G. (Feczesin, 64.)Vezetőedző: Kuttor Attia
KECSKEMÉT: Varga B.– Buna (Madarász B., 68.), Szabó A., Rjasko, Belényesi, Hadaró – Nagy K. (Marsa, 86.), Tóth D. (Bartha L., a szünetben), Vágó (Szalai G., 74.) – Tóth B., Lukács D. (Katona B. 68.)Vezetőedző: Szabó István
Gólszerzők:Párkai (90+3.) ill. Tóth B. (35.)

MESTERMÉRLEG
Kuttor Attila:
– Amióta a Vasasnál dolgozom, ennyire jól még nem játszott a csapat, mégis majdnem kikaptunk. Annak is örülni kell, hogy a hosszabbításban egyenlítettünk, pedig helyzeteket alakítottunk ki, rengeteg távoli lövéssel próbálkoztunk, ez mind-mind biztató számunkra a jövőre nézve.
Szabó István: – Nem számítunk kontrázó csapatnak, de a Vasas rákényszerített, hogy a megszerzett labdákat minél gyorsabban az ellenfél kapuja elé juttassuk. Rosszul kezdtünk, de a gól megnyugtatott bennünket, és majdnem összejött a hatalmas bravúr. Büszkék vagyunk, hogy újoncként a Diósgyőr és a Vasas ellen is pontokat vettünk el.

ÖSSZEFOGLALÓ:

A mérkőzés óriási hazai fölénnyel kezdődött, a Vasas folyamatosan birtokolta a labdát, Szabó István együttese inkább a saját térfelén védekezett. Próbálkoztak a hazaiak, de a lila-fehér falon nem nagyon találták a rést, ráadásul a 14. percben egy kontrával el is ment Lukács és Nagy, utóbbi jobbos löketét végül Jova tolta fölé. Alig húsz perc telt el, amikor már Varga kapusnak is nyújtóznia kellett, előbb Szilágyi, majd nem sokkal később Bobál kínálta meg egy-egy életerős lökettel, de mindkettőt kivédte. A meccs tovább csordogált, majd a 35. percben a pontrúgások során idén életveszélyesnek számító Kecskemét ismét gólt rúgott egy szöglet után: Nagy Krisztián tekert középre, az ötösön érkező Tóth Barna a jobb alsóba csúsztatott (0–1). Szünet előtt Pekár még egalizálhatott volna, de 10 méterről fölé lőtte a jobbról belőtt labdát.

A KTE a második félidőben is igyekezett lassítani, tördelni a Vasas játékát, de jól kezdte a hazaiak, Szilágyi lövése és Viczián fejese sem volt veszélytelen. A játék képe nem változott, jobbára a Vasasnál volt a labda, igyekeztek forgatni a széleket, de ritkán hibázott a koncentrált kecskeméti csapat. A 60. percben Szivacski átlövését tolta fölé Varga, majd szinte rögtön ezután egy szép játék végén Lukács lövését hárította Jova. A 74. percben szerencséje is volt a vendégeknek, amikor Feczesin tette le a labdát Berecznek lövésre, ő azonban 6 méterről nem találta el a kaput. A nagy nyomást végül nem bírta ki a KTE, a 93. percben a csereként beálló Pátkai ballal a bal alsóba lőtte ziccerét (1–1).

6. FORDULÓ
Augusztus 29.

DVTK–PMFC 3–0
Soroksár–Nyíregyháza 2–3
Budaörs–Békéscsaba 1–1
Szentlőrinc–III. Kerületi TVE 4–1
Siófok–Budafok 1–1
Vasas–Kecskemét 1–1
Ajka–ETO FC Győr 1–0
Szombathelyi Haladás–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–0
Tiszakécske–Dorog 1–2
Október 20.
17.30:
Aqvital FC Csákvár–Szolnok

AZ ÁLLÁS
1. Nyíregyháza Spartacus64215–8+714
2. Dorogi FC6429–8+112
3. Szombathelyi Haladás6336–2+412
4. Kecskeméti TE632114–8+611
5. Szolnoki MÁV FC53210–5+511
6. Vasas FC632111–8+311
7. Diósgyőri VTK63218–5+311
8. ETO FC Győr62319–6+39
9. Budafoki MTE622210–7+38
10. Szeged-Csanád Grosics Akadémia62226–4+28
11. Szentlőrinc SE61510–7+38
12. Pécsi MFC61325–7–26
13. BFC Siófok665–50 6
14. FC Ajka61235–9–45
15. Budaörs61239–14–55
16. FC Csákvár51133–6–34
17. III. Kerületi TVE61144–14–104
18. Békéscsaba 1912 Előre6336–10–43
19. Soroksár SC6338–14–63
20. Tiszakécske6246–12–62

 

PERCRŐL PERCRE

90+4. perc: A végeredmény 1–1.

90+3. perc: GÓÓL! Nem bírta ki a Kecskemét. Pátkai került ziccerbe és ballal a bal alsó sarokba lőtt. 1-1

90. perc: 4 perc a hosszabbítás.

88. perc: Jova véd egy lövést, de majdnem Tóth elé üti, végül tisztáz.

86. perc:Cserék mindkét oldalon.Nagy helyén Marsa. Pátkai és Rétyi jön Radó és Márkvárt helyett.

84. perc: Mákvárt 22 méterről lő, megfogja Varga.

79. perc:Berecz kap sárgát, a játékvezető meglátása szerint feldobta magát.

74. perc:Cserél a Kecskemét,Vágó helyén Szalai.

74. perc: Óriási hazai helyzet marad ki, Berecz 6 méterről lövi mellé Feczesin lekészítését.

71. perc: Radó szabadrúgása fölé száll.

70. perc: Belényesi buktat, sárga.

68. perc:Kettős kecskeméti csere,Buna helyén Madarász, Lukács helyén Katona.

64. perc: Három csere a Vasasnál: Szilágyi helyén Kapornai, Pekár helyén Hinora, Bobál helyén Feczesin.

62. perc: Szép játék után Lukács kerül lövőhelyzetbe, a jobb alsót veszi célba 16 méterről, Jova üti ki.

60. perc: Szivacski húz jobbról befelé, ballal lő 16 méterről, Varga tolja fölé.

60. perc: Bartha rúgja rá kapásból a kipattanót, alaposan fölé.

59. perc: Tóth Barna lő, ez is szögletre vágódik.

56. perc: Radó tüzel 16 méterről, egy védő is beleér, így megy mellé.

54. perc:Hadaró és Pekár akaszkodnak össze, mindketten sárgát kapnak.

49. perc: Aktív a Vasas, Viczián fejeli fölé Radó beadását.

47. perc: Szilágyi lő ballal 16 méterről, fölé megy.

46. perc: Cserél a folytatás előtt a Kecskemét, Bartha László debütál, Tóth Dániel megy le.

Nem adta olcsón a bőrét a Kecskemét (Fotó: Török Attila)
Nem adta olcsón a bőrét a Kecskemét (Fotó: Török Attila)

45. perc: Félidőben 1–0-ra vezet a Kecskemét.

44. perc: Nagy hazai helyzet! A jobbról belőtt labdát Pekár vágja jobbal kevéssel a léc fölé 10 méterről.

43. perc: Vágó nem enged elvégezni egy szabadrúgást. Sárga.

42. perc: Belényesi fejel Nagy szöglete után, fogja Jova.

41. perc: Továbbra is nagyon stabilan védekezik a Kecskemét, nincs Vasas helyzet.

35. perc: GÓÓL! Vezet a Kecskemét! Nagy lövi be a szögletet, amit Tóth Barna csúsztat a jobb alsóba 5 méterről! 0–1

Ezúttal is egy pontrúgást követően szerzett gólt a Kecskemét (Fotó: Török Attila)
Ezúttal is egy pontrúgást követően szerzett gólt a Kecskemét (Fotó: Török Attila)

29. perc: Silye szabadrúgása lejön a sorfalról, Berecz ismétlése veszélytelen.

28. perc: Tóth Barna rúgja meg Viczián Ádámot. Ez is lap.

26. perc:Nagy talpalja le Márkvártot, ez az első sárga.

20. perc: Bobál került lővőhelyzetbe a tizenhatoson belül, ballal tüzelt is, megint Varga védett.

17. perc: Szilágyi lő 20 méterről, Varga tolja ki a bal sarokból.

14. perc: Kontrázott a Kecskemét! Lukács passzából tört kapura Nagy, 16 méterről lőtt, de Jova fölé ütötte.

12. perc: Berecz próbálkozik ballal távolról, mellé megy.

11. perc: Egyelőre elvétve se nagyon tudja megtartani a labdát a Kecskemét, masszív mezőnyfölényben van a Vasas.

10. perc: Pekár ad be jobbról, Radó fejesét Rjasko vágja ki a kapu torkából.

7. perc: Szilágyi lőhet 12 méterről, levágódik egy védőről.

6. perc: Silye esik el Buna szorításában a tizenhatoson belül, de a játékvezető mutatja, hogy mehet tovább.

5. perc: A Vasas passzolgat jobbára, de ez kapura veszélytelen.

1. perc: A Kecskemét kezd.

Szintén érdekesség, hogy a Vasas keretében rengeteg a kecskeméti kötődésű futballista. Terbe Botond, Pekár László és Szivacski Donát is a kecskeméti utánpótlásban pallérozódott fiatalon, utóbbi kettő Kecskeméten mutatkozott be az élvonalban. A szintén kecskeméti nevelésű Szalai Józsefet nyáron adta vissza kölcsönbe a Vasas a lila-fehéreknek, de ő biztosan nem fog pályára lépni, mivel nincs keretben.Meglátjuk, mire mennek volt csapatuk ellen, kezdés 19 órakor!

A Kecskemét a Csákvár elleni 2–0-ás hazai győzelemmel, a Vasas a siófoki 2–2-es döntetlennel hangolt erre a meccsre, mely rangadónak tekinthető, hiszen a forduló előtt harmadik KTE látogat a negyedik angyalföldi gárda otthonába. A két csapat ráadásul eddig ugyanannyi pontot gyűjtött.

Érdekes statisztika a mérkőzés kapcsán, hogy amíg a két csapat együtt szerepelt a múltban az élvonalban, a Vasas egyszer sem tudta legyőzni a Kecskemétet. Két döntetlen mellett hat alkalommal a KTE nyert. A másodosztályban kétszer találkoztak a felek még a 2003/2004-es idényben, akkor otthon tartotta a pontokat a fővárosi klub, Kecskeméten nem született gól.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a két tízpontos csapat, a negyedik Vasas és a jobb gólkülönbségével közvetlenül előtte álló Kecskemét.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik