NB II: újabb játékost igazolt Fehérvárról a Siófok

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.20. 20:16
null
Vágó Gábor Budaörs után ezentúl Siófokon bizonyíthat a másodosztályban (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
A labdarúgó NB II-ben szereplő BFC Siófoknál folytatja pályafutását a Mol Fehérvár FC-től távozó 20 éves védő, Vágó Gábor – jelentette a Balaton-partiak honlapja.

 

A korábban Szegeden és Kecskeméten játszó Vágó Gábor a 2019–2020-as idény előtt igazolt a Mol Fehérvár FC-hez, ahol eleinte a harmadosztályú tartalékcsapatot erősítette.

A 2020–2021-es kiírásban a kooperációs szerződésnek köszönhetően az akkor másodosztályú Budaörsnél kilenc mérkőzésen az NB II-ben is pályára léphetett, míg egy alkalommal a fehérváriak első keretének is tagja volt, de NB I-es bemutatkozása egyelőre várat magára, míg az elmúlt idényben sérülés hátráltatta, ezért csupán nyolc mérkőzést tudott játszani a harmadosztályban.

Vágó feladata a siófoki védelemből távozó Jagodics Bence és Deutsch Bence pótlása lesz – emelte ki a siófokiak honlapja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BFC SIÓFOKNÁL
Érkezők:Debreceni Ákos (Paks – kölcsönbe), Dénes Csanád Vilmos (Mol Fehérvár FC II), Girsik Áron(Dorog), Kovács Dániel (Bicske – kölcsönből vissza), Lapos Máté (Bicske – kölcsönből vissza), Nagy-Kolozsvári Dániel (Eger), Nyári Patrik (Paks – kölcsönbe),Pataki Zoltán (Törökszentmiklós), Vágó Gábor (Mol Fehérvár FC), Winter Dániel (MTK)
Távozók: Boros Roland (Budapest Honvéd – kölcsönből vissza), Deutsch Bence (Nyíregyháza), Eördögh András (Budapest Honvéd – kölcsönből vissza), Farkas Gábor (Vasas – kölcsönből vissza), Horváth Milán (Budapest Honvéd – kölcsönből vissza), Jagodics Bence (Ajka),Kecskés Tamás (visszavonult), Kiss Balázs (ETO FC),Lorentz Márton (Paksi FC – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
1 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49
Ezek is érdekelhetik