NB II: tapasztalt balhátvédet igazolt a DVTK

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.03. 18:32
null
Medgyes Sinan a DVTK legújabb szerzeménye (Fotó: DVTK)
Miskolcon folytatja pályafutását Medgyes Sinan. A 29 éves balhátvéd érkezését hivatalos oldalán jelentette be a DVTK.

Nagyon jó érzések kavarognak bennem, hiszen túlzás nélkül minden labdarúgó álma, hogy ilyen közönség előtt futballozzon, ezzel én is így vagyok. Ellenfélként már játszottam a DVTK Stadionban, de a televízióban is követtem az elmúlt években a Diósgyőr mérkőzéseit, pontosan tudom, hogy hová érkeztem. A cél adott, fel kell jutni az élvonalba, ebben szeretnék minél többet segíteni a klubnak” – idézi a klubhonlap Medgyes Sinant.

A dunaszerdahelyi születésű labdarúgó a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémián nevelkedett és a Győri ETO színeiben mutatkozott be az NB I-ben, majd egy szlovákiai időszak után a Budaörs játékosaként tért vissza a magyar labdarúgásba, de szerepet kapott az élvonalba feljutó Budafokban is. A legmagasabb osztályban ezután a Paksot erősítette, ahonnan követte Bognár Györgyöt az MTK-ba. Bognár távozása után Medgyessel is szerződést bontott a fővárosi klub, így a 29 éves játékos szabadon igazolhatóként érkezett Miskolcra.

Medgyes Sinan a DVTK harmadik téli érkezője, korábban Lőrinczy Attila (Soroksár), illetve a gaboni Jeremie Obounet csatlakozott a piros-fehérek keretéhez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik