nemzetisport.hu
2014.09.26 15:24 Frissítve: 2015.03.29 03:54

A bíró és a 3 büntetőt összehozó védő volt a főszereplő Siófokon

A labdarúgó NB II 7. fordulójában a Siófok 2–2-es döntetlent játszott hazai pályán a Zalaegerszeggel. Szilasi Szabolcs játékvezető öt tizenegyest ítélt meg – a csapatok hármat használtak ki – és kiosztott két piros lapot is.

 

1. FÉLIDŐ

Előzetesen a zalaegerszegiek tűntek esélyesebbnek, mivel a Siófok ebben a szezonban még nem nyert, igaz a Zalaegerszeg idegenben nem tudta egyszer sem begyűjteni a három pontot.

Ennek ellenére a hazaiak voltak aktívabbak, különösen Daru Bence volt elemében, az ellene elkövetett szabálytalanság miatt (Farkas Norbert volt a tettes) a 11. percben büntetőhöz jutott Horváth Károly csapata, az ítélet-végrehajtó Ivancsics Gellért volt, aki nem hibázott. (1–0)

 

„GYAKOROLNUNK KELL AZ ÜNNEPLÉST”
„Rutintalanságunk miatt nem nyertük meg a mérkőzést. Ezt bizonyítja a feleslegesen kapott tizenegyes és Daru kiállítása. Taktikánk része lesz a következőkben a gól megünneplése, ezt is gyakorolnunk kell" – mondta a meccs után Horváth Károly, a Siófok vezetőedzője.

„A fiúkkal úgy készültünk, hogy nyerni fogunk ezen a mérkőzésen, de görcsösen fociztunk, ezért rengeteg pontatlanság volt a játékunkban. Sajnos hátul a hiba bennünk volt ma is" – értékelt Lőrincz Emil, a ZTE vezetőedzője.

A Siófok a vezető gól után visszaállt, már nem erőltette a támadásokat annyira, mint előtte. A ZTE játéka igencsak egysíkú volt, egyedül Délczeg Gergelyben bíztak, az egyetlen előretolt center azonban önmagában kevésnek tűnt, nem kapott elég támogatást a társaktól.

A 44. percben volt először helyzetük a vendégeknek, Szöllősi Ferenc lőhetett 17 méterről, de a labda elkerülte a kaput. Egy perccel később Farkas már a második büntetőt hozta össze, ismét Ivancsics állt a labda mögé, ezúttal azonban hárított Szappanos Péter, aki az első félidőben a zalaegerszegiek legjobbja volt.

2. FÉLIDŐ

A második játékrészt a ZTE kezdte jobban, és a 49. percben büntetőhöz jutott, miután Fülöp Noel fellökte Délczeget. A sértett végezhette el a tizenegyest, de ő is kihagyta!

Az 55. percben Szöllősi ívelte fel a labdát szabadrúgásból, Simonfalvi Gábor mindenkit megelőzött, csúsztatása pedig a kapufáról a hálóba gurult. (1–1)

Hihetetlen, de a játékvezető negyedszer is büntetőt ítélt – ez alkalommal nem tűnt jogosnak – ráadásul ismét Farkas volt a tettes! A tizenegyest ugyan Daru értékesítette, de a találat után – Szilasi szerint – sportszerűtlenül ünnepelte találatát (a vendégszurkolók előtt örült), a játékvezető második sárgával kiállította a támadót! (2–1)

A mérkőzés utolsó fél órájában tíz emberrel „beparkolta buszát” a Siófok, továbbra is csak a kontra lehetőségét kereste, de felesleges kockázatot nem vállalt.

A 88. percben – a változatosság kedvéért – a játékvezető tizenegyest ítélt! Délczeg állt ismét a labda mögé, most azonban nem hibázott. (2–2)

Őrült találkozón 2–2-es végeredmény született.

LABDARÚGÓ NB II
7. FORDULÓ

SIÓFOK–ZTE 2–2 (1–0)
Siófok V: Szilasi (Takács G., Horváth Z.)
SIÓFOK: Tajti – Gárdos, Kovács J., Baranyai, Gubicza – Fülöp, Ivancsics (Eisenberger 81.) –  Kirchner (Kozma, 79.), Peszmeg, Papp M. (Papp Sz., 90.) – Daru. Vezetőedző: Horváth Károly
ZTE: Szappanos – Króner, Fodor, Forgács A. Farkas N. – Bailo (Bíró, 75.), Horváth A. (Vittman, 62.), Szöllősi, Babati, Simonfalvi – Délczeg. Vezetőedző: Lőrincz Emil
G: Ivancsics (12. – 11-esből), Daru (59. – 11-esből), ill. Szöllősi (55.), Délczeg (88. – 11-esből)
K: Daru (60.), Kovács (87.)

AZ ÁLLÁS 
  1. Vasas FC 6 5 1 17–8 +9  15
  2. Gyirmót FC Győr 6 4 2 10–5 +5  12
  3. Mezőkövesd Zsóry FC 5 3 2 11–4 +7  11
  4. Soroksár SC 6 3 1 2 9–6 +3  10
  5. ZTE FC 7 3 1 3 10–10 0 10
  6. Kaposvári Rákóczi FC 6 2 3 1 8–7 +1  9
  7. Szigetszentmiklósi TK 6 2 3 1 7–6 +1  9
  8. Szeged 2011 6 2 2 2 10–8 +2  8
  9. Szolnoki MÁV FC 5 2 2 1 7–7 0 8
10. Aqvital FC Csákvár 6 2 1 3 8–5 +3  7
11. Békéscsaba Előre 6 2 4 5–13 –8  6
12. Soproni VSE-GYSEV 6 1 3 2 9–11 –2  6
13. FC Ajka 5 1 1 3 6–9 –3  4
14. FGSZ Siófok 6 4 2 7–15 –8  4
15. Ceglédi VSE 5 3 2 3–6 –3  3
16. Balmazújváros 5 2 3 5–12 –7  2

PERCRŐL PERCRE

90. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90. perc: Papp Máté helyett Papp Szilárd érkezett.

Kettős emberhátrányban a Siófok.

88. perc: Délczeg középre lő, bent van! MEGINT EGYENLÍT A ZTE! 2–2!
87. perc: Újabb TIZENEGYES! Kovács Jánost kiállítja a játékvezető!
84. perc: Tajti trükközik, a fején táncoltatja a labdát, ezzel is megy az idő…
83. perc: Peszmeg lövése fölé szállt.
82. perc: Kozmát buktatta Króner. Szabadrúgás 18 méterről.
81. perc: Ivancsics Gellértet Eisenberger Tamás váltja.
79. perc: Először cserél a Siófok, a jól futballozó Kirchner Krisztiánt Kozma Richárd váltja.

Tíz emberrel „beparkolta buszát” a Siófok, továbbra is csak a kontra lehetőségét keresi, de felesleges kockázatot nem vállal.

75. perc: Bailo Dávid helyén Bíró András folytatja a ZTE-ben.
74. perc:
Wittman lapos beadása tűnt veszélyesnek, a siófoki védők azonban felszabadítottak.

Ismét leült egy kicsit a találkozó. Vagy csak vihar előtti a csend?

68. perc: Szöllősi állította meg szabálytalanul a Siófok kontráját, sárga lap.
66. perc: Fülöp lőne 18 méterről, de a játékvezető zavarja, a korábbi FTC-játékos így rosszul találja el a labdát.
62. perc: Horváth Attilát Vittman Ádám váltja a Zalaegerszegnél.

Ritkán lát ilyen találkozót az ember…

60. perc: KIÁLLÍTÁS! Darut második sárgával kiállítja a játékvezető! A gólszerző – Szilasi Szabolcs szerint – sportszerűtlenül ünnepelte találatát.
59. perc: Daru belőtte!
58. perc: TIZENEGYES! Harmadszor is büntetőhöz jutott a Siófok! Hihetetlen, de ismét Farkas volt a tettes! 
55. perc: GÓL! Szöllősi ívelte fel a labdát szabadrúgásból, Simonfalvi mindenkit megelőzött, csúsztatása pedig a kapufáról a hálóba gurult. EGYENLÍTETT A ZALAEGERSZEG!
54. perc: Daru kapott sárga lapot.
53. perc: Ismét Kirchner ment el jól a jobb szélen, középre passzolt labdája azonban pontatlan volt, így nem jutott el Daruhoz.
49. perc: KIHAGYTA! Délczeg is elrontotta a büntetőt!
48.perc: TIZENEGYES! Fülöp Noel lökte fel Délczeget, egyenlíthet a ZTE!
46. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK FÉLIDŐ!  

A Siófok megérdemelten vezet, miután Farkas két tizenegyest is összehozott az első játékrészben, Ivancsics az elsőt belőtte, a másodikkal – talán – eldönthette volna a találkozót, de nem tette meg, így a második félidő is érdekes lehet.

45. PERC: VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
45. perc: Ivancsics most kihagyta! A jobb alsóba tartó kísérletét Szappanos ütötte ki. MARAD AZ 1–0!
45. perc: Farkas a második büntetőjét hozta össze, Peszmeget buktatta!
44. perc: Szép támadás végén Szöllősi lőtt 17 méterről, a labda egy méterrel ment el a kapu mellett.
41. perc: Szappanos és Kirchner ütközött, a siófoki szélső volt szabálytalan, szabadrúgás kifelé.

Leült a mérkőzés, mezőnyjáték folyik, amit néha megszakít egy-egy szabálytalanság.

35. perc: Babatit hat perc alatt harmadszor állították meg lesen.
32. perc:  HELYZET MINDKÉT OLDALON! Eladta a labdát a siófoki védelem, így Délczeg lőhetett, a kísérletet azonban blokkolták. A hazai csapat kontrája végén Kirchner került helyzetbe, de lövés helyett passzolt, a védők kivágták a labdát.
29. perc: Babati kapott jó labdát a bal oldalon, de lesen volt.

A Siófok a vezető gól után visszaállt, már nem erőlteti a támadásokat annyira, mint előtte. A ZTE egyelőre csak Délczegben bízik, az egyetlen előretolt center azonban önmagában kevésnek tűnik.

26. perc: Ismét Déczeg kapott jó labdát, de nagyon egyedül volt, és megint csak egy szögletet tudott kiharcolni, ami újra veszélytelen volt.
23. perc: Délczeg fordult le Baranyairól, a védő azonban javított és blokkolt. A szögletet követően tisztázott a siófoki védelem.
22. perc: Daru maradt üresen, 12 méterről lőhetett, a labda azonban a szomszéd ház tetején kötött ki.
19. perc: Gárdos szabálytalankodott 20 méterre saját kapujától, Szöllősi gyorsan elvégezte a szabadrúgást, de Tajti figyelt és könnyedén megkaparintotta a labdát.
18. perc: Babati lőtte el sípszó után a labdát, sárga lap.
16. perc: Farkas bátor kísérlete, a félpályáról lőtt kapura, de jócskán fölé ment.
15. perc: Babati indította Délczeget, csak kicsit volt hosszú az átadás, Tajti így könnyedén megszerezte a labdát.
14. perc: Kirchner lőhetett szabadon nyolc méterről, kísérlete azonban középre ment, Szappanos könnyen védett.
12. perc: GÓL! Ivancsics büntetőgóljával vezet a Siófok! 1–0!
11. perc: Farkas Norbert szabálytalankodott a tizenhatoson belül Daruval szemben, TIZENEGYES!
9. perc: Kirchner beadása kereste Darut, de a védők kivágták a labdát.
8. perc: Daru kapott jó labdát, a védők mögé beívelt labdára Daru indult meg, Szappanos azonban remekül jött ki kapujából, és 20 méterről kivágta a labdát. 
5. perc: Hosszú indítás érkezett Délczeg felé, a siófoki védelem felszabadított.
3. perc: Bailo beadását Tajti húzta le.
1. perc: Ivancsics szabadrúgása 16 méterről a sorfalban elakadt.

Kékben a Zalaegerszeg, sárgában a Siófok.

1. PERC: ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS! 

A zalaegerszegiek szurkolói buszt indítottak Siófokra, a jelentkezések alapján már tegnap megtelt a jármű, így a vendégek is számíthatnak buzdításra.

A Siófok egyelőre nem tudott nyerni ebben a szezonban, öt mérkőzésen három döntetlen és két vereség a mérlege, míg a Zalaegerszeg hat meccs után három győzelemmel és három vereséggel áll.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ SIÓFOK–ZTE LABDARÚGÓ NB II-ES MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!  

2023.05.27 23:54:43

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Ahogy a bakonyiak, úgy a nyírségiek is megnyerhették volna a találkozót, ám mindkét oldalon kimaradtak a helyzetek.

2023.05.28 00:21:12

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

A második félidőben Suszter fejesével megnyerte a meccset az Iváncsa és lépéselőnybe került a Kozármislennyel szemben az osztályozón.

2023.05.28 00:30:56

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Hiába a zuglóiak elsöprő fölénye az NB III-ban, az osztályozón ez egyelőre kevésnek bizonyult.

2023.05.21 22:49:08

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A remény adva van, éppen a négyezres nézőszám jelzi, mennyire vevők a focira az emberek ezen a szinten is, és pontosan az ilyen rendezvények adhatnak erőt, motivációt egy gyereknek, aki esetleg csak szűkebb pátriájában futballozhat, de előtte lebeghet a cél, hogy ő is egy fehérvárihoz hasonló csodálatos stadionban, ennyi néző előtt lépjen pályára.

2023.05.21 01:30:34

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Egy hajrában elért góllal nyerve megőrizte NB II-es tagságát a Tiszakécske.