NB II: Lucas a DVTK-ban folytatja pályafutását

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.03. 14:17
null
(Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján bejelentette, hogy vételi opcióval kölcsönbe érkezik a csapatba a Kisvárdában 2015 óta szereplő védekező középpályás, Lucas Marcolini Bertucci.

 

Lucas Marcolini Bertucci, vagy ahogyan mindenki ismeri: Lucas Brazíliában született, 18 évesen igazolt Magyarországra. A Debreceni VSC első csapatában nem sokkal 19. születésnapját követően debütált az UEFA-kupa 2. selejtezőkörében a svájci Young Boys ellen. A következő években a Magyar Kupában és a Ligakupában rendszeres játéklehetőséget kapott a DVSC-ben (a 2012-es MK-döntőben értékesítette a tizenegyesét a kupát eldöntő párbajban), de bajnokin egészen 2012 augusztusáig nem mutatkozott be. A következő évben Békéscsabára igazolt, majd fél évet a felvidéki FK Bodva Moldavában játszott, mielőtt a Kisvárda labdarúgója lett. A szabolcsi városban az első évben megnyerték az NB III Keleti csoportját, 2018-ban pedig a klub történetében először feljutottak az élvonalba, és meg is ragadtak ott. Időközben magyar állampolgárságot szerzett, kiérdemelte a csapatkapitányi posztot is.

Bár korábban elkerülték a nagyobb sérülések, Kisvárdán hét év alatt 183 bajnokit játszott, többnyire csak eltiltás és betegség miatt maradt ki, az idén bokatörés miatt már februárban befejeződött számára a tavaszi szezon. Az új bajnoki évad kezdetére teljesen felépült, ősszel négyszer lépett pályára az élvonalban, míg a második csapatban három meccsen három gólt szerzett.

Lucas az alapos orvosi vizsgálatot követően hétfőn aláírta szerződését a DVTK-val, és délután már új társaival együtt készül Diósgyőrben, majd elutazik velük a spanyolországi edzőtáborba – írja a dvtk.eu.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik