Emberhátrányban is három góllal nyert a Kozármisleny Ajkán

PEHR NÁNDORPEHR NÁNDOR
Vágólapra másolva!
2023.10.22. 16:50
null
Simán győzött a Kozármisleny Ajkán (Fotó: Kovács Ivett/FC Ajka)<br />
A labdarúgó NB II 12. fordulójában az Ajka a Kozármislenyt fogadja. Az első játékrészben kétszer is eredményes volt Kirchner Krisztián, egy távoli lövés után büntetőből is betalált. A félidő végén Sági begyűjtötte második sárgáját, így innentől emberhátrányban játszott a Kozármisleny. A második félidőben az Ajka nem tudta kihasználni az emberelőnyt, sőt, Vajda Roland révén a hosszabbításban tovább növelte előnyét a vendégcsapat és nyert megérdemelten ilyen arányban is (0–3).

LABDARÚGÓ NB II
12. FORDULÓ

FC AJKA–HR-RENT KOZÁRMISLENY 0–3 (0–2)
Ajka, Városi Sportcentrum, 700 néző. Vezette: Farkas Tibor (Baghy Csaba, Kulman Tamás)
AJKA: Horváth D. – Szűcs K., Tar, Kenderes (Görgényi, 37.), Csemer (Horváth P., 70.) – Tóth G., Tajthy T. – Babos B. (Gyuris, a szünetben), Zsolnai R., Borsos F. (Sejben, 60.) – Szarka Á. (Gaál B., 60.).Vezetőedző: Schindler Szabolcs
KOZÁRMISLENY: Lékai – Beke P. (Bor, 86.), Sági, Füredi, Turi – Nagy E., Kozics – Molnár Á., Major S. (Horváth P. , 59.), Kirchner (Vajda R., 75.) – Tóth Z. (Schuszter, a szünetben).Vezetőedző: Aczél Zoltán
Gólszerző: Kirchner (20., 31.), Vajda R. (90+3.)
Kiállítva: Sági (39.)
MESTERMÉRLEG
Schindler Szabolcs
: – Egy ilyen mérkőzés után nem könnyű megszólalni. Az első félidőben le kellet volna zárnunk a meccset, nyolc lehetőségünk is volt a gólszerzésre. A legrosszabb pillanatokban kaptuk a gólokat, de amíg nem tudunk betalálni, addig nagyon nehéz helyzetben leszünk. A kiállítás után reménykedtünk, hogy egy másik mérkőzés kezdődik, mentünk előre, de ahogy ilyenkor lenni szokott kaptunk még egy gólt és lezárták az összecsapást.
Aczél Zoltán: – Végtelenül boldog vagyok, az első perctől kezdve az utolsóig végig azt csinálták a srácok, amit elvártam. Sok volt a betegünk és a sérültünk, nagyon kevesen is voltunk, így még nagyobb értéke van a győzelmünknek. Rúgtunk két gólt és ötvenöt percet játszottunk emberhátrányban, a legvégén pedig rárúgtunk még egyet és le tudtuk zárni a mérkőzést. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róluk.

Az ajkaiak arcán minden rajta van  (Fotó: Kovács Ivett/FC Ajka)
Az ajkaiak arcán minden rajta van  (Fotó: Kovács Ivett/FC Ajka)


ÖSSZEFOGLALÓ

Mérkőzés elején Kirchner lőtt kapu fölé, majd az első húsz percben egy-két hazai támadás volt, majd jött ismét Kirchner. Távoli lövéssel szerzett vezetést a 20. percben, majd a 31. percben egy ellene elkövetett szabálytalanság után megítélt büntetőt is gólra váltott. A félidő végén Sági megkapta második sárga lapját, így emberhátrányba került a vendég csapat. A második játékrészben nem nagyon lehetett észrevenni melyik csapat van emberhátrányban, ha csak abból nem, hogy a Kozármisleny már nem minden áron támadott. Az Ajka meddő mezőfölénynél többet nem tudott felmutatni, majd jött a csattanó és a mérkőzés hosszabbításában egy szép támadás végénVajda találatával még növelte is előnyét a Kozármisleny. Folytatódik az Ajka rossz sorozata, zsinórban elszenvedték nyolcadik vereségüket. 0–3

12. FORDULÓ (október 22.)
Mosonmagyaróvár–Szombathelyi Haladás 2–1
BVSC Zugló–Siófok 2–0
Budafok–Soroksár 0–0
Kazincbarcika–Tiszakécske 2–2
Gyirmót FC Győr–Csákvár 2–1
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–ETO FC Győr 1–1
PMFC–Budapest Honvéd 0–0
Ajka–Kozármisleny 0–3
Vasas–Nyíregyháza 3–0

Az állás
1. ETO FC Győr1282229–15+1426
2. Nyíregyháza Spartacus1274119–9+1025
3. Kozármisleny1272322–13+923
4. Vasas FC1263327–14+1321
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1247114–12+219
6. Budafoki MTE1253413–13018
7. FC Csákvár1252514–12+217
8. Gyirmót FC Győr1245316–14+217
9. Budapest Honvéd1244415–14+116
10. Szombathelyi Haladás1244415–17–216
11. Kazincbarcika1237214–11+316
12. Soroksár SC1243512–13–115
13. Pécsi MFC123634–8–415
14. Tiszakécske1235415–16–114
15. BVSC Zugló1233610–19–912
16. BFC Siófok122379–19–109
17. Mosonmagyaróvár1213810–27–176
18. FC Ajka121295–17–125
Ebből az ajkai helyzetből sem lett gól (Fotó: Kovács Ivett/FC Ajka)
Ebből az ajkai helyzetből sem lett gól (Fotó: Kovács Ivett/FC Ajka)

 

PERCRŐL PERCRE

90+6. perc: A játékvezető lefújta a találkozót. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

90+3. perc: 03! Jobb oldalon kapott labdát Molnár Á. aki az alapvonalról passzolt vissza Horváth Péternek, a csatár felnézett és az érkező Vajda elé passzolt, aki kilőtte a kapu jobb sarkát. 03!

90. perc: 5 perc lesz a hosszabbítás a meccs végén.

86. perc: Beke P. helyére érkezik Bor.

81. perc: Nagy bedobás után érkező hazai fejest fogta Lékai.

75. perc: A két gólt szerző Kirchner megy le a pályáról és érkezik Vajda a helyére.

74. perc: Schuszter kapott sárga lapos figyelmeztetést.

72. perc: Bal oldali szabadrúgás után Füredi fejelt kapu mellé.

Borsos (fehérben) nem tudta áthúzni magát védőjén  (Fotó: Kovács Ivett/FC Ajka)
Borsos (fehérben) nem tudta áthúzni magát védőjén (Fotó: Kovács Ivett/FC Ajka)

70. perc: Csemer helyére érkezett Horváth Péter.

68. perc: Sejben beadása után Zsolnai fejelt kapu mellé.

64. perc: Kirchner lőtt kapu fölé, egy ígéretes helyről elvégzett szabadrúgásból.

60. perc: Kettős hazai csere, Szarka és Borsos ment le és érkezett Gaál és Sejben.

59. perc: Major helyére érkezik Horváth Péter.

57. perc: Jobb oldali szöglet után érkezett jól Tar a hosszún, lefejelte a labdát a földre, ahonnan kapu fölé pattant a labda.

51. perc: Molnár Á. került helyzetbe, éles szögből leadott lövését Horváth D. védte bravúrral.

49. perc: Borsos lépett ki, de lövés előtt becsúszva szerelték, így ez a helyzet kapura rúgás nélkül ért véget.

46. perc: Babos helyére Gyuris, míg Tóth Z. helyett Schuszter érkezett a szünetben.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés.

45+2. perc: Vége az első félidőnek.

Az Ajka ismét a padlóra került (Fotó: Kovács Ivett/FC Ajka)
Az Ajka ismét a padlóra került (Fotó: Kovács Ivett/FC Ajka)


45+1. perc: Szarka elől a kapujából érkező Lékai szedte fel a labdát.

45. perc: 1 perc a hosszabbítás.

43. perc: Tóth G. távoli lövését könnyen fogta Lékai.

40. perc: Csemer lőtte jócskán kapu fölé az ígéretes szabadrúgást.

39. perc: Sági szabálytalankodott a büntető terület előtt, és ezzel megkapta második sárgáját, így tíz emberrel folytatja a Kozármisleny.

37. perc: Sérült Kenderes helyére érkezett Görgényi.

36. perc: Borsos kapott sárga lapot.

34. perc: Kenderes az iménti akció során megsérült, nem tudja folytatni a játékot.

32. perc: Kenderes éles szögből leadott lövését magabiztosan fogta Lékai.

31. perc: A sértett állt a labda mögé, Horváth D. érezte az oldalt, de Kirchner pontosan lőtte ki a kapu bal oldalát. 02!

30. perc: Kirchner buktatásáért büntető következik.

28. perc: Nagyszerű labdát kapott Borsos, aki közelről lőtt, de lövését védte Lékai.

26. perc: Egy jobb oldali vendég akció után Tóth G. szerelte Majort a hazai büntető területen belül.

20. perc: Vezet a Kozármisleny!! Egy felívelt labdát vett le Kirchner és cselezett befelé, majd 24 méterről kilőtte a rövid alsó sarkot, Horváth D. nem tudott hárítani. 01!

19. perc: Ajkai szabadrúgás érkezett a mislenyi kapu elé, Szarka fejelt közelről, Lékai bravúrral hárított.

16. perc: Egy bal oldali beadás után fejelt a hazai támadó, de kapu mellé ment a próbálkozás.

Pont nélkül maradtak a hazaiak (Fotó: Kovács Ivett/FC Ajka)
Pont nélkül maradtak a hazaiak (Fotó: Kovács Ivett/FC Ajka)


13. perc: Csemer távoli lövése a kapufáról, a vetődő Lékai hátára, majd kapu mellé pattant.

9. perc: Sági kapott sárga lapot a vendégeknél.

8. perc: Zsolnai 22 méteres szabadrúgását fogta Lékai.

6. perc: Szöglet után Kirchner lőtt kapu fölé.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a zsinórban hét vereséget szenvedő Ajka az idei szezonban remeklő Kozármisleny ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik