Bereczky Bence
2020.12.06 12:50 Frissítve: 2020.12.06 23:33

Fontos három ponttal gazdagodott a DEAC

A labdarúgó NB II 20. fordulójában a sereghajtó Debreceni EAC a középmezőnyhöz tartozó Soroksárt fogadta. Az egyetemi csapat bátrabban futballozott, mint az eddigi hazai mérkőzésein, és Nikitscher Tamás 67. percben szerzett góljával legyőzte fővárosi ellenfelét.

 

 

A mérkőzés egyetlen gólját  a fehér mezes Nikitscher Tamás lőtte (Fotó: Kovács Péter)

LABDARÚGÓ NB II
20. FORDULÓ

DEBRECENI EAC–SOROKSÁR SC 1–0 (0–0)
Debrecen, Dóczy József Utcai Egyetemi Sporttelep, zárt kapuk mögött. Vezette: Horváth Gábor (Dr. Bede Tamás, Belicza Bence Péter)
DEAC: Tóth D. – Nagy Z., Soltész, Belényesi, Orosz Marcell – Spitzmüller –  Kiss B. (Burai, 77.), Nagy K. (Urbin, 90+3.), Nikitscher, Sándor T. (Papp F., 86.) – Székely D. (Rezes, 86.). Vezetőedző: Sándor Tamás
Soroksár: Varga B. – Bene, Takács Zs., Valencsik, Gárdos – Derekas, Huszák – Orosz Márk (Erdélyi, 73.), Csernik, Hudák (Szerető, 52.) – Lovrencsics B. Megbízott edző: Dejan Milovanovics
Gólszerző: Nikitscher (67.)
MESTERMÉRLEG
Sándor Tamás:
– Összeszedetten,  jól futballoztak játékosaim, védekezésben végig koncentráltunk, a meccs végén pedig még növelhettük volna előnyünket, Most sajnálhatjuk azokat a meccseket, amelyeket az utolsó percekben veszítettünk el.
Dejan Milovanovics: – A csapat sokat tett a győzelemért, de egy pontrúgás után kapott gól megpecsételte a sorsunkat.

ÖSSZEFOGLALÓ 

Eltérő formában várta a mérkőzést a két csapat: a találkozó előtt három meccse veretlen Soroksár látogatott a négy forduló óta nyeretlen DEAC-hoz.

Óvatosan kezdtek a csapatok, a mezőnyben folyt a játék, érezhető volt, hogy nem tartogat sok gólt  a mérkőzés. Egyik együttes támadószekciója sem tudta feltörni ellenfele védelmét, az átlövések hordoztak magukban némi veszélyt, de összességében helyzet nélküli első játékrész után vonultak pihenőre a csapatok.

A második félidőben mintha felbátorodott volna a két gárda, mind a kettő magasabb sebességi fokozatra kapcsolt. A játékrész elején a DEAC játszott kisebb mezőnyfölényben, a soroksári támadásokban is volt elképzelés, de a védelmek állták a sarat. A 67. percben megszerezte a vezetést a DEAC: Nagy Krisztián szöglete után Nikitscher Tamás elé került a labda, aki 10 méterről a kapu bal oldalába lőtt (1–0).

Nem sokkal később egyenlíthetett volna a Soroksár, ám Lovrencsics Balázs lövését hatalmas bravúrral védte Tóth Dániel. Az előny birtokában az egyetemi csapat átadta a területet a vendégeknek, akik nem találtak rést a Belényesi Csaba vezette hazai védelmen. A hajrában nem lehetett nyugodt Sándor Tamás, hiszen legutóbbi négy meccsén háromszor is a ráadásban kapott ki csapata, de véget ért a pechsorozat, és a DEAC ezúttal a meccs végéig meg tudta őrizni az előnyét.

Értékes három ponttal gazdagodott ezzel a DEAC, amely a jövő héten, az év utolsó bajnokiján városi rangadót játszik a DVSC-vel. A kicsit enerváltan futballozó Soroksárnak a Dorog elleni hazai mérkőzésen lesz alkalma javítani.

20. FORDULÓ
December 6.

Debreceni EAC–Soroksár SC 1–0
Dorogi FC–Pécsi MFC 0–4 
Nyíregyháza Spartacus–Kaposvári Rákóczi FC 1–1
ETO FC Győr–FC Ajka 3–1
Békéscsaba 1912 Előre–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 4–1
Aqvital FC Csákvár–Gyirmót FC Győr 2–1
Szentlőrinc–Szolnoki MÁV FC 0–0
Kazincbarcika SC–Vasas FC 1–2
Budaörs–Debreceni VSC 3–4
Hétfő, 20.00:
Szombathelyi Haladás–BFC Siófok 

AZ ÁLLÁS 
  1. Debreceni VSC20136146–15+3145
  2. Budaörs2013738–23+1539
  3. Pécsi MFC20116328–11+1739
  4. Vasas FC20116333–20+1339
  5. Gyirmót FC Győr20112724–18  +635
  6. Szombathelyi Haladás1986528–18+1030
  7. ETO FC Győr2085732–23  +929
  8. Soroksár SC2085729–24  +529
  9. Szolnoki MÁV FC2078519–20  –129
10. Nyíregyháza Spartacus2084819–20  –128
11. Békéscsaba 1912 Előre2076723–27  –427
12. FC Ajka20821034–32  +226
13. Szeged-Csanád Grosics Akadémia20731019–32–1324
14. BFC Siófok19721027–31  –423
15. Kaposvári Rákóczi FC2057821–30  –922
16. Szentlőrinc20631117–32–1521
17. Dorogi FC20551018–32–1420
18. Kazincbarcika SC20541116–30–1419
19. FC Csákvár20461031–43–1218
20. Debreceni EAC2041616–37–2112

 

PERCRŐL PERCRE 

90+4. perc: Véget ért a mérkőzés 1–0-ra nyert a DEAC! Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét. 

90+3. perc: Gárdos kapott sárgát reklamálásért. 

90+3. perc: Urbin érkezik Nagy Krisztián helyett a DEAC-ban.

90+2. perc: Egy kontra után Burai lőtt hatalmas helyzetben mellé. 

90. perc: A játékvezető 3 percet hosszabbít. 

87. perc: Nikitscher beadás után Rezes lőtt kapásból a jobb kapufa mellé. 

86. perc: Kettőt cserél Sándor Tamás. Pályán Rezes és Papp Ferenc, lemegy Székely Dávid, és Sándor Tamás.

81. perc: Szerető 22 méteres lövését Tóth Dániel védte magabiztosan. 

77. perc: Cserél a DEAC. Kiss Bence helyett Burai a pályán. 

75. perc: Lovrencsics lövését Tóth Dániel tolta ki a jobb felső sarokból. 

73. perc: Orosz Márkot Erdélyi László váltja a vendégeknél. 

70. perc: Nagy Krisztán kapott sárga lapot műesésért. 

67. perc: GÓÓL! Vezet a DEAC! Nagy Krisztán szöglete után Varga Ádám ütötte a labdát Nikitscher elé, a hazaiak középpályása 10 méterről a kapu bal oldalába lőtt. 1–0

Csernik Kornél (sárga mezben) próbálja becsapni Nikitschert (Fotó: Kovács Péter)

 

59. perc: Szerető futott el a bal oldalon, lapos beadását Tóth Dániel meg tudta szelidíteni.

55. perc: Kiss Bence beadása után Sándor Tamás ballábas lövése csorgott el éppen a bal oldali kapufa mellett 

Nagy Krisztán aktívan játszik, ő hazaiak egyik legjobbja (Fotó: Kovács Péter)

 

52. perc: Szerető érkezik Hudák helyett. 

A soroksári egészségügyi stáb jelzi, hogy cserélni kell, némi pozitívum, hogy Hudák a saját lábán hagyta el a pályát. 

48. perc: Nikitscher ollózó kísérlete Hudákot találta fejbe, a vendégek játékosát ápolni kell. Reméljük nincs nagy baj, Nikitscher sárga lapot kapott.

47. perc: Székely Dávid centerezése után Takács Zsolt mentett az érkező Nagy Krisztián elől.  

A szünetben egyik szakvezető sem cserélt. A kétmeccses eltiltását töltő Lipcsei Péter a lelátóról nézi a mérkőzést.

46. perc: Elkezdődött a második játékrész! 

45. perc: Véget ért az első félidő, amely nem tartogatott túl sok izgalmat. Reméljük a második játékrész eseménydúsabb lesz. 

40. perc: Lassan csordogál a játék, a DEAC játszik kisebb mezőnyfölényben, egymás után két hazai beadást követően is tisztázni tudtak a soroksári védők. 

30. perc: Egy soroksári kontra után Lovrencsics lőtt 16 méterről, de Orosz Marcell blokkolni tudott. 

18. perc: Gárdos 22 méterről leadott lövését Tóth Dániel tolta szögletre. A sarokrúgás kisebb veszélyt okozott a DEAC kapuja előtt, de a hazaiak kapusa végül megszerezte a labdát.

13. perc: Lovrencsics visszafejelt labdája után Derekas lőhetett 14 méterről, de eltörte a labdát, így az a kapu mellé csorgott. 

10. perc: Egy szöglet után Nagy Zoltán készített le egy labdát Spitzmüllernek, a hazaiak középpályása 17 méterről fölé lőtt. 

5. perc: Nagy Krisztián próbálkozott távolról, lövését könnyedén védte Varga Ádám.

A nehéz helyzetben lévő DEAC-nak égetően szüksége van a pontokra (Fotó: Kovács Péter)

 

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés! A hazaiak tiszta fehérben, a vendégek sárga-feketében játszanak.

 

Melegít a Horváth Tibor vezette bírói hármas (Fotó: Kovács Péter)

 

A sárga mezes soroksáriak hárommeccses veretlenségi sorozattal a hátuk mögött érkeztek Debrecenbe (Fotó: Kovács Péter)



Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Megtudjuk, hogy mire megy a mindössze 9 ponttal utolsó, újonc Debreceni EAC a középmezőny elején tanyázó, három forduló óta veretlen Soroksárral. 

 

2022.11.27 00:09:25

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Második győzelmét aratta Klausz László irányításával az újonc, egyre nehezebb helyzetben a lila-fehérek.

2022.11.26 23:51:55

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Az Ajka kapufát lőtt és büntetőt is hibázott, a Dorog azonban így is rászolgált volna az egy pontra.

2022.11.27 00:00:37

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Úgy tűnt, akkor egyenlített a Szentlőrinc a megyei rivális Pécs ellen, amikor már nem lehet rá válaszolni, de a PMFC tudott.

2022.11.27 00:52:25

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Már a félidőben 5–2 volt az állás, a hazaiaktól Derekas és Molnár Rajmund is duplázott.

2022.11.27 00:58:03

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Sorozatban negyedszer győztek a miskolciak, és már kilenc forduló óta veretlenek.