NB II: a bravúros bennmaradás után távozik Márton Gábor a Kozármislenytől

Vágólapra másolva!
2023.06.09. 10:53
null
Takács Lajos és Márton Gábor is távozik a Kozármislenytől, amely bent maradt az NB II-ben (Fotó: Laufer László/Dunántúli Napló)
A labdarúgó NB II-ben osztályozó útján bent maradó Kozármisleny hivatalos oldalán jelentette be, hogy távozik a klubtól Márton Gábor vezetőedző. A klub nem sokkal később azt is bejelentette, hogy utódja a visszatérő Aczél Zoltán lesz. 


Hazai pályán 1–0-ra kikapott, de az iváncsai visszavágón 3–0-ra nyert a Kozármisleny Márton Gábor vezérletével az NB II-es osztályzón, így a csapat bent maradt a másodosztályban.

Amikor a korábbi ZTE-, MTK- és Fehérvár-edző átvette a csapat irányítását, akkor a tabella utolsó helyén állt 25 fordulót követően a Kozármisleny, de remek hajrájának köszönhetően a 16. helyen végzett. Bár ez is osztályozót ért, ezt az akadályt sikerrel vette a Misleny.

Márton Gábor kinevezésekor az idény végéig vette át a csapat irányítását, s ehhez tartja is magát, távozik a Kozármislenytől. Segítője, Takács Lajos sem marad a klub kötelékében.

Ami az utódlást illeti, Aczél Zoltán nem érkezik ismeretlen helyre: 2021 nyarán vette át először az akkor NB III-as csapatot, amely veretlen maradt a 38 forduló során, és toronymagasan nyerte meg a Közép-csoportot.

A feljutás ellenére Aczél elfogadta a III. Kerület invitálását, távozott a baranyaiaktól, ám most visszafelé is megtette az utat: az óbudaiakkal – akikkel csak ötödik lett NB III-as csoportjában – a napokban szerződést bontott, és újra a Misleny vezetőedzője lett.

A LABDARÚGÓ NB II VÉGEREDMÉNYE
1. Diósgyőri VTK 38 28 3 7 79–36 +43 87
2. MTK Budapest 38 22 8 8 86–48 +38 74
3. FC Ajka 38 20 8 10 54–37 +17 68
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 38 18 10 10 50–38 +12 64
5. Soroksár SC 38 16 13 9 57–48 +9 61
6. Gyirmót FC Győr 38 17 9 12 59–46 +13 60
7. Pécsi MFC 38 14 16 8 38–31 +7 58
8. BFC Siófok 38 15 11 12 45–51 –6 56
9. Szombathelyi Haladás 38 14 9 15 54–56 –2 51
10. Budafoki MTE 38 12 11 15 39–46 –7 47
11. Tiszakécske 38 13 7 18 38–50 –12 46
12. Mosonmagyaróvár 38 12 10 16 36–44 –8 46
13. ETO FC Győr 38 11 13 14 37–42 –5 46
14. Kazincbarcika 38 12 9 17 41–56 –15 45
15. FC Csákvár 38 9 15 14 44–50 –6 42
16. Kozármisleny 38 11 8 19 46–63 –17 41
17. Szentlőrinc SE 38 9 12 17 44–58 –14 39
18. Nyíregyháza Spartacus 38 9 11 18 46–55 –9 38
19. Békéscsaba 1912 Előre 38 8 13 17 47–56 –9 37
20. Dorogi FC 38 7 10 21 32–61 –29 31


AZ OSZTÁLYOZÓK EREDMÉNYEI

HR-RENT KOZÁRMISLENY–IVÁNCSA KSE 0–1, 3–0
A párharc végeredménye: 3–1 a Kozármisleny javára

SZENTLŐRINC–BVSC-ZUGLÓ 0–0, 1–2

A párharc végeredménye: 2–1 a BVSC javára

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–PRACTICAL VLS VESZPRÉM 0–0, 1–0

A párharc végeredménye: 1–0 a Nyíregyháza javára

Az osztályozópárharcok győztesei az NB II-ben szerepelhetnek, a vesztesek az NB III-ban folytatják.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik