MLSZ: elmarad az NB II-es létszámcsökkentés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.02. 20:31
null
Elmarad a létszámcsökkentés az NB II-ben (Fotó: Szabó Miklós)
Mint arról beszámoltunk, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) létszámcsökkentési tervvel állt elő a másodosztályban, az ötletet azonban a testület csütörtöki elnökségi ülésén – a további versenykiírásokat érintő változásokkal együtt – elvetették.

 


Az elnökség vizsgálta a következő időszak versenykiírásait, miután számos kezdeményezés, javaslat került a testület elé. Szóba került például az NB I-es bajnoki lebonyolítás kibővítése három helyett négy körösre. Az így egy-egy csapatra háruló idényenkénti 44 mérkőzés (négyszer tizenegy) a stadionok teljes körű felújításának befejezése előtt, Magyarország időjárási körülményei mellett nem reális.

A Magyar Kupa és a professzionális bajnokságok lebonyolítása a korábban meghatározott létszámmal (NB I 12 csapat, NB II 20 csapat) és formában zajlik az elkövetkező években is. Felvetődött a másodosztály mezőnyének szűkítése, ám az egész ország területén zajló fejlesztés szempontját figyelembe véve az elnökség a jelenlegi létszám megtartását tartotta indokoltnak – írja az mlsz.hu az elnökségi ülést összegző beszámolójában.

Az MLSZ arról is beszámolt, hogy a testület gyorsjelentést kapott a szövetség által február közepén elindított, két hét alatt 30 ezer szurkoló által kitöltött kérdőív eredményéről, melynek részletesebb elemzése hamarosan elérhető lesz a szövetség hivatalos honlapján.

A számos területtel kapcsolatban átfogó fejlesztési tervet meghatározó MLSZ továbbra is a futballfejlesztést tekinti legfontosabb középtávú feladatának. Ennek alapját az utánpótlás-nevelés magasabb színvonalú gyakorlata szolgáltatja, amelynek feltétele a megfelelő infrastruktúra, és sarokköve a képzésben résztvevő edzők nemzetközi gyakorlaton alapuló felkészítése, továbbképzése.

Az elnökség köszöntötte az – élvonalbeli klubok által választott – NB I-es bizottság új elnökét, Halmai Gábort, aki Orosz Pált váltja e tisztségben. Emellett a 2017-es pénzügyi terv is elfogadásra került, melyből kiderült, hogy a szövetség kiadásainak 90 százaléka amatőrfutballba és az utánpótlásba kerül.

Legfrissebb hírek

MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között

Magyar válogatott
2025.12.22. 21:23

Van még teendő – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 07:59

MLSZ-elemzés: hét éve javuló tendenciát mutat az NB I

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 07:56

Megbotránkoztató szurkolói viselkedés – nyolc NB I-es klubot büntetett az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 10:28

Katona Levente kétmeccses eltiltást kapott, 8 klubot is megbüntettek a szurkolóik miatt

Labdarúgó NB I
2025.12.11. 15:00

Megjelent a Professzionális futballkörkép legújabb kiadása

Labdarúgó NB I
2025.12.09. 20:29

Az MLSZ megbüntette az FTC-t, a ZTE-t és a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
2025.12.05. 14:43

MLSZ: három-három NB I-es és NB II-es klub is pénzbüntetést kapott

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 19:19
Ezek is érdekelhetik