Honvéd: Pinezits Máté távozik az első csapat éléről – hivatalos

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2023.10.31. 14:58
null
Már nem Pinezits Máté a Honvéd edzője (Fotó: Árvai Károly, archív)
A Kazincbarcika elleni vesztes hazai mérkőzés után a klubvezetőség és Pinezits Máté vezetőedző egyeztetésének értelmében a szakember közös megegyezéssel távozik a Budapest Honvéd első csapatának éléről, továbbá elhagyja a kispestieket a nyáron érkező másodedző, Schimmer Szabolcs – számolt be róla a honvedfc.hu. Megbízott edzőként Djordje Kamber irányítja ideiglenesen a Honvédot.

 

Pinezits Máté 2020 nyarán csatlakozott a Honvédhoz, három éven keresztül az U19-es csapatot irányította, az NB I-es kiesést követően vette át az átalakuló első keretet. A másodosztályban 13 bajnokin vezette a Honvédot, ezeken a találkozókon azonban mindössze négy győzelmet aratott az együttes, négy döntetlen és öt vereség mellett. A kispestiek a megszerzett 16 pontjukkal jelenleg mindössze két pontra vannak a kiesőzónától.

A klubhonlap ugyanakkor kiemelte, hogy 14 U21-es játékos lépett pályára Pinezits alatt az első csapatban, négyen ebben az idényben debütáltak az A-keretben.

Ezzel együtt a vezetőség a szakemberrel közösen úgy döntött, hogy elválnak az útjaik, és ugyancsak távozik a klubtól Pinezits másodedzője, Schimmer Szabolcs. Az új szakvezető megtalálásig Djordje Kamber irányítja megbízott edzőként a Honvédot, munkáját Takács László segíti.

AZ NB II ÁLLÁSA
1. ETO FC Győr1392233–15+1829
2. Nyíregyháza Spartacus1384121–10+1128
3. Vasas FC1373329–15+1424
4. Kozármisleny1373324–15+924
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1348115–13+220
6. Kazincbarcika1347215–11+419
7. Budafoki MTE1353514–16–218
8. Gyirmót FC Győr1346318–16+218
9. Pécsi MFC134635–8–318
10. FC Csákvár1352614–13+117
11. Budapest Honvéd1344515–15016
12. Soroksár SC1344513–14–116
13. Szombathelyi Haladás1344515–18–316
14. BVSC Zugló1343611–19–815
15. Tiszakécske1335516–18–214
16. BFC Siófok1333712–20–812
17. Mosonmagyaróvár1313910–31–216
18. FC Ajka1312106–19–135

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik