Futsal: nagykanizsai szurkolók támadtak a Dunaújváros játékosaira

2022.02.02. 10:48
null
A tavaly év végén átadott Kanizsa Aréna területén történt az eset (Fotó: Zalai Hírlap/Gergely Szilárd)
A Nagykanizsa hétfő este hazai pályán 6–6-os döntetlent játszott a Dunaújvárossal a futsal NB II Nyugati csoportjának 17. fordulójában. A meccs jegyzőkönyvéből is sejthető, hogy felfokozott hangulat uralkodott a mérkőzés legvégén, hiszen az utolsó két percben három játékost is kiállított a játékvezető. A vendégklub a hivatalos Facebook-oldalán kedden közölte, hogy a csapatbuszra igyekvő játékosait a meccs után 10-12 símaszkos nagykanizsai szurkoló támadta meg, s a drukkerek verbális, valamint fizikai bántalmazást egyaránt alkalmaztak.

„Megdöbbenve értesültünk arról, hogy a tegnapi, Nagykanizsa elleni mérkőzés után tíz-tizenkét, nagykanizsai érzelmű, símaszkot viselő szurkoló megtámadta csapatunk játékosait, miközben ők a csapatbuszba igyekeztek beszállni. A megfélemlítésen túl verbálisan és fizikailag is bántalmazták őket. Klubunk mélységesen elítéli mind az erőszakot, mind az ilyen jellegű viselkedést. Ennek sem a sportpályán, sem a civil életben nincs helye!” – írta keddi Facebook-közleményében a Dunaújváros Futsal.

A bejegyzés alatt a kanizsai érzelmű kommentelők az egyik dunaújvárosi futsalos, a kiállított Boldizsár Csaba kirívóan sportszerűtlen magatartását teszik szóvá, és akadt olyan, aki arról közölt felvételt, amelyen a vendégek egyik játékosa a kispad mellől hergeli a hazai tábort.

A Nagykanizsa Futsal Club – amelynek a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Várhidi Péter a szakmai igazgatója – a hivatalos Facebook-oldalán reagált a Dunaújváros közleményére. Kiemeli, a csapat később szerzett tudomást arról, hogy a mérkőzés után a vendégjátékosok nem a „nekik kijelölt, a biztonsági szolgálat által felügyelt kijáraton hagyták el az arénát, hanem a vészkijáraton át távoztak, ezért fordulhatott elő, hogy közvetlen kapcsolatba kerülhettek szurkolókkal”.

A nagykanizsai együttes leszögezte: „Csapatunk, játékosaink, szurkolóink és egész Nagykanizsa jó hírneve érdekében fontosnak tarjuk kiemelni, hogy az utóbb beszerzett információk szerint a Dunaújvárosi Futsal közleményében leírtak távol állnak a valóságtól, hangulatkeltésre (is) alkalmas, megalapozatlan állítások kerültek kijelentésre, ami mélyen sérti klubunk céljait és érdekeit.”

A zaol.hu a rendőrségtől annyit tudott meg, hogy eljárás indult az ügyben, ám a hatóság a nyomozás érdekei miatt egyelőre nem közölt részleteket.

Legfrissebb hírek

Kecskeméten zárta le közel hároméves nyeretlenségét a Dunaújváros a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2026.03.13. 21:11

Az UVSE a BVSC-t, az FTC a Dunaújvárost győzte le a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.03.07. 21:32

A BVSC női vízilabdacsapata egyetlen góllal nyert Dunaújvárosban

Vízilabda
2026.02.18. 23:46

Női kézilabda NB I: újabb támogatás a DKKA-nak

Kézilabda
2026.02.09. 22:11

Lezárultak a negyeddöntők a futsal Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.02.06. 21:45

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Megszerezte idénybeli első győzelmét a Kozármisleny a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.24. 19:46

A Győr 29 góllal megverte a Dunaújvárost a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.14. 18:18
Ezek is érdekelhetik