DVSC: Kondás marad, 1.2 milliárdos költségvetés az NB II-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.07.06. 14:36
null
Kondás Elemér marad a DVSC vezetőedzője (Fotó: Dömötör Csaba)
„A DVSC az NB II-ben is ugyanakkora összeggel gazdálkodhat, mint az első osztályban” – nyilatkozta Papp László, Debrecen polgármestere a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. A város a klub megvásárlása után szponzorokra is számít. A debreceni önkormányzatnak addig is a Loki jóval többe kerül majd, mint az előző években, mivel eddig ők csak az utánpótlást támogatták.


„Stratégiai változtatás kellett volna akkor is, ha nem esik ki a Loki az NB I-ből” – mondta el Papp László, Debrecen polgármestere a Digi Sport napindító műsorában. A városvezető szerint a korábbi többségi tulajdonossal, Szima Gáborral már az elmúlt években sem volt felhőtlen a viszony, így a tulajdonosváltásról könnyen meg tudtak egyezni, és a kivásárlás után a DVSC főtulajdonosa a debreceni önkormányzat lesz. „Az a célunk, hogy összetartsuk a csapatot, így Kondás Elemér marad a vezetőedző, és ezért neveztük ki a visszavonuló Tőzsér Dánielt a DVSC szakmai igazgatójának” – indokolta a szakmai stáb kiválasztását Papp László.

A város polgármestere beszélt az anyagiakról is: 1.2 milliárd forint marad a másodosztályban is a DVSC költéségvetése, az önkormányzatnak azonban ez jelentős plusz kiadást jelent majd, hiszen eddig csak a stadionra és az utánpótlásra áldoztak. Papp László arról is beszélt, hogy reméli, lesznek tőkeerős helyi támogatók a visszajutás reményében.

A politikus szerint „a DVSC a BL-szereplés után indult el a lejtőn, és ennek a folyamatnak az első osztályból kiesés lett a vége”. Úgy emlékszik, hogy a korábbi főtulajdonos, Szima Gábor túl sok pénzt vett ki a klubból. Az akkor még csak 26 százalékos tulajdonrésszel rendelkező önkormányzat a rá eső bevételt bár felvette, de azt azonnal visszaforgatta a klubba.

A debreceni polgármester azt is elmondta a Digi Sport Reggeli Start című műsorában, hogy a másodosztályban öt-hat ezres átlagnézőszámmal már elégedett lenne.

A teljes beszélgetést ide kattintva tekintheti meg!

Legfrissebb hírek

A Pakstól szerződtetett támadót a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

A hónap utánpótlásedzője: Márián Blanka kézilabdatréneré a júniusi díj

Utánpótlássport
15 órája

Sorsoltak a Konferencialigában: a Ferencvárosnak a DAC is ellenfele lehet, ha nem jut tovább az El-ben

Európa-konferencialiga
16 órája

NB I: debreceni távozók, új légiósok Győrben és Nyíregyházán – piaci körkép

Labdarúgó NB I
16 órája

Kl: egy Fradi–DAC meccs is összejöhet – ebből a körből kaphatnak ellenfelet csapataink

Európa-konferencialiga
21 órája

Lengyel és ukrán játékvezető a Ferencváros Európa-liga-selejtezőin

Európa-liga
2026.07.18. 19:35

Lang Ádám: Hab lenne a tortán a Kl-főtáblára jutás

Európa-konferencialiga
2026.07.18. 14:08

Konferencialiga, selejtező, 2026–2027

Európa-konferencialiga
2026.07.17. 11:30