Újpest: Kruscsicstól elköszöntek, Vignjevics visszatérhet – NS-infó

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.22. 13:39
null
Jöhet az újabb Vignjevics-éra Újpesten? (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sport információja szerint akár már az egészen közeli jövőben visszatérhet az Újpest FC kispadjára vezetőedzőként Nebojsa Vignjevics, aki korábban 2013 és 2020 között már irányította a lila-fehéreket, miután – szintén lapunk információi szerint – az Újpest FC szerdán kora délután megköszönte az eddigi vezetőedző, Milos Kruscsics munkáját.

Az elmúlt hétvégén az Újpest 5–1-es vereséget szenvedett a Puskás Akadémia vendégeként, s a találkozó után ismét felerősödtek azok a hangok, amelyek Milos Kruscsics vezetőedző távozását követelték. A klub jelenleg 10. a tabellán, vagyis nem áll kiesést jelentő helyen, ám mindössze két pont választja el ettől.

Lapunk információi szerint az Újpest FC szerda délután megköszönte Milos Kruscsics eddigi munkáját.

Úgy tudjuk, hogy a szerb szakember utódja honfitársa, Nebojsa Vignjevics lehet, aki a közelmúltban járt is Újpesten, a csapat egyik hazai meccsét tekintette meg a Megyeri úton.

Lapunk a szakemberhez közeli, megbízható források alapján úgy értesült, hogy már az egészen közeli jövőben kinevezhetik az Újpest FC vezetőedzőjének a szerb szakembert, aki három év után térhet vissza a IV. kerültbe. Vignjevics 2013 és 2020 között dolgozott a lila-fehéreknél, s irányításával a csapat 2018-ban bajnoki bronzérmes lett, kétszer (2014-ben és 2018-ban) megnyerte a Magyar Kupát és 2014-ben a Szuperkupát.

A Nemzeti Sport úgy tudja, az Újpest következő, csütörtöki edzését már Vignjevics tartja.

A lapunk az üggyel kapcsolatban megkereste a lila-fehérek sajtóosztályát, ahonnan a következő választ kaptuk: „az Újpest FC sajtóhírekre nem kíván reagálni. Ahogy a múltban, úgy a jövőben is minden döntésről a klub időben, őszintén és a megfelelő formában fogja értesíteni a szurkolóit és a média képviselőit”.

Frissítés (18.22): A Nemzeti Sport este úgy értesült, hogy Nebojsa Vignjevics már úton van Újpestre, és várhatóan csütörtökön bejelenthetik a szerződését.

AZ EDDIGI NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2022–2023-AS IDÉNY KÖZBEN
2022. 08. 31.
DVSC
Joao Janeiro helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2022. 09. 06.
Vasas
Kuttor Attila helyett Kondás Elemér
2022. 09. 06.
Mezőkövesd
Supka Attila helyett Kuttor Attila (szept. 14-én nevezték ki)
2022. 09. 21.
DVSC
Dombi Tibor helyett Szrdjan Blagojevics
2022. 10. 17.
Mol Fehérvár FC
Michael Boris helyett Huszti Szabolcs
2022. 10. 24.
Budapest Honvéd
Thomas Courts helyett Dean Klafuric
2023. 02. 13.
Paksi FC
Waltner Róbert helyett Bognár György
2023. 03. 15.
Mol Fehérvár FC
Huszti Szabolcs helyett Bartosz Grzelak
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 24 15 5 4 47–20 +27 50
2. Kecskeméti TE 24 10 12 2 35–23 +12 42
3. Puskás Akadémia 24 9 9 6 34–30 +4 36
4. Paksi FC 24 10 5 9 43–40 +3 35
5. Debreceni VSC 24 9 7 8 39–36 +3 34
6. Kisvárda 24 8 9 7 35–38 –3 33
7. Zalaegerszegi TE 24 8 6 10 29–28 +1 30
8. Mezőkövesd 24 7 8 9 25–30 –5 29
9. Mol Fehérvár 24 7 6 11 30–34 –4 27
10. Újpest FC 24 7 6 11 29–43 –14 27
11. Budapest Honvéd 24 6 7 11 26–38 –12 25
12. Vasas FC 24 3 10 11 19–31 –12 19

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik