Újpest: Gyurcsó, Szabó János és Németh Márió is kiszemelt

Vágólapra másolva!
2014.06.19. 07:47
Az újpestiek szerb vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics nem titkolta, hogy elsősorban azonnal bevethető, fiatal magyar labdarúgókkal – öt-hat játékos érkezését tervezik – akarja a nyáron megerősíteni az egyelőre foghíjas keretet. Úgy tudni, Gyurcsó Ádám, a Videoton szélsője – ő már tavaly ilyenkor is erősen képben volt –, Szabó János, a Paks balbekkje és Németh Márió, a Haladás fiatal középpályása is a szerb vezetőedző kívánságlistáján van.

A tizenkét elküldött légiós és a két kölcsönadásra váró magyar labdarúgó, Lázár Bence és Zamostny Balázs mellett egyelőre csupán két próbajátékos érkezett a Megyeri útra, a 23 éves belga középpályás, Jérémy Serwy és a 21 esztendős brazil hátvéd, Laércio Cordeiro de Morais. A hétfői nagytakarítást követően a felkészülés első edzésein mindössze tizennégyen szaladgáltak a hátsó füvesen.

A játékosok szerdán egy edzésen vettek rész, a többiektől külön csoportban készült Lázár és Zamostny, valamint a spanyol José María Antón és Juanan, akiket megfelelő ajánlat esetén ugyancsak szívesen eladna a klub.

A továbbiakban napi két tréninggel folytatódik a program, majd június 30. és július 6. között Belgiumban edzőtáborozik az együttes.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Távozott/távozhat: Jarmo Ahjupera (észt, ?), José María Antón (spanyol, ?), Juanan (spanyol, ?), Nebojsa Koszovics (montenegrói, Standard Liege – Belgium, kölcsönből vissza), Lázár Bence (?), Simon Ligot (belga, Standard Liege – Belgium, kölcsönből vissza), Jean-Marc Makusu Mundele (kongói, ?,) Bojan Mihajlovics (szerb, ?), Pierre-Yves Ngawa (belga, Standard Liege – Belgium, kölcsönből vissza), Nikolas Proesmans (belga,?), Lansana Sagna (szenegáli, ?), Hisham Abdallah Said (kenyai, ?), El Hadji Badiane Sidibe (szenegáli, ?), Zamostny Balázs (?)
Kiszemeltek: Balázs Benjámin (Kaposvári Rákóczi), Gyurcsó Ádám (Videoton), Lencse László (Puskás Akadémia), Tortol Lumanza Lembi (belga, Standard Liege), Németh Márió (Haladás), Simon Attila (MVM-Paks), Szabó János (MVM-Paks), Jérémy Serwy (belga, Borussia Dortmund II), Laércio Cordeiro de Morais (brazil, ?)

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik