Újpest: döntött az MLSZ Véber György ügyében – hónapokra eltiltották

Vágólapra másolva!
2022.10.28. 10:58
null
Négy hónapra tiltotta el az MLSZ Vébert (Fotó: Szabó Miklós)
Több hónapra eltiltotta a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) az Újpest U19-es csapatának vezetőedzőjét, Véber Györgyöt sportszakemberhez nem méltó magatartásáért. Mint ismert, Véber csapata egyik mérkőzésén minősíthetetlen stílusban beszélt és obszcén, trágár szavakkal illette utánpótláskorú játékosait, amiről videó is készült.


A Magyar Labdarúgó-szövetség határozatában kiemelte, figyelembe vették Véber György bocsánatkérését is, négy hónapra tiltották el a szakembert.

Az MLSZ határozata:

„Az MLSZ illetékes fegyelmi bizottsága 2023. február 28-ig eltiltotta a labdarúgó-mérkőzésektől a sportszakemberhez nem méltó magatartást tanúsító Véber György vezetőedzőt (Újpest FC). A bizottság az ítélet meghozatalakor figyelembe vette Véber György nyilvános bocsánatkérését. A bizottság indoklásában kifejtette, hogy az eljárás alá vont sportszakember olyan személy, akinek a tevékenységét mind a sajtó, mind pedig a szélesebb közvélemény gyakran figyelemmel kíséri, így az általa kimondott szavaknak és megtett cselekedeteknek a hazai labdarúgásra vonatkozóan az átlagosnál nagyobb súlya van, ezért tőle fokozottan elvárható, hogy olyan példát mutasson, amely a labdarúgásra vonatkozóan pozitív példaként szolgál. Véber György jelen ügy alapjául szolgáló obszcén, trágár megnyilvánulásai azonban a labdarúgás megítélésére rendkívül káros és negatív hatást gyakorolnak.”

Véber korábban egy U19-es bajnoki mérkőzésen beszélt minősíthetetlen stílusban, trágár jelzőket használva fiatal játékosaival.

„K..va életbe, ereszd már el, kerüld ki körbe, b..d meg! Beleül az öledbe! Ez nem igaz, hogy nem mész rá, egy hónapja ugatom! Egyszerűbb, ha rúgsz egy öngólt minden meccsen. Buta f..sz! B... szájba az összes a k..va anyját! Neked eszed annyi van b... meg, mint annak a bábunak ott, vitted ki a raktárba, b..d meg... A fa..omba kerültök ti ide, b...d meg, Újpestre, ilyen tudással. Vak ge.ik gyülekezete, ... meg. Goldballba, meg ott kéne a f...om tudja, hol lennetek. Falutokba... Senkiháziak..."– hangzottak el Véber György válogatott szidalmai az U19-es mérkőzésen, amiről egy szülő készített felvételt.

 

Legfrissebb hírek

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
2025.05.09. 16:17

Marco Rossi: Hatalmas felelősséget jelent a felénk támasztott elvárás

Magyar válogatott
2025.05.09. 12:54

Lőw Zsolt is bekerült az MLSZ elnökségébe

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 11:53

Csányi Sándort újraválasztották: 500 milliót bukhat, aki nem játszat öt magyar játékost, nem változik az NB I létszáma

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 11:43

Marco Rossi 2030-ig marad a magyar válogatott élén

Magyar válogatott
2025.05.09. 11:21

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
2025.05.09. 10:30

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás

Magyar válogatott
2025.05.09. 06:38

A futballszuverenitás felé – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 06:35
Ezek is érdekelhetik