Újpest: 49 gólos csatár a lila-fehérek új kiszemeltje

Vágólapra másolva!
2017.06.13. 09:06
Szerződtetné az Újpest Tischler Patrikot, az NB I-be egy év után visszajutó Puskás Akadémia 25 éves csatárát – tudta meg a Nemzeti Sport.

A lila-fehérek megkezdték a felkészülést, az újak közül Mijusko Bojovics, Obinna Nwobodo és Simon Krisztián részt vett az első edzésen, míg Litauszki Róbert, Novothny Soma és Zsótér Donát később csatlakozik a kerethez.

Ahogy később csatlakozhatna Tischler Patrik is, ha sikerül egyezségre jutni a szerződtetéséről a Puskás Akadémia FC-vel. A csatár korábban az MTK, a PAFC és a Videoton színeiben 149 meccsen szerepelt az élvonalban és 49 gólt szerzett, ebből hetet az Újpest ellen – az NB I-es csapatok közül bajnokin a lila-fehéreknek talált be a legtöbbször. 2015. május 23-án a PAFC–Újpest találkozón ő szerezte a felcsútiak mind a négy találatát, ám ez is kevés volt a pontszerzéshez, az újpestiek 5–4-re győztek.

TISCHLER PATRIK NÉGY GÓLJA A PAFC–ÚJPEST (4–5) MÉRKŐZÉSEN

A 2016–2017-es szezonban az NB II-ben 32 meccsen 15 gólt szerzett, amivel házi gólkirály lett (és a 23 gólos, soroksári Lovrencsics Balázs mögött a második helyen végzett a másodosztály góllövőlistáján), de könnyen lehet, hogy megfelelő ajánlat esetén elengedné őt a klub, illetve a játékoskeretben jelentős átalakításokat tervező, Pintér Attila vezette szakmai stáb. Tischler szerződése még egy évig érvényes Felcsúton.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Mijusko Bojovics (montenegrói, Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Litauszki Róbert (Cracovia Kraków – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Németh Gergő (szabadon igazolhatóként, legutóbb Sturm Graz – Ausztria), Novothny Soma (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Diósgyőr), Obinna Nwobodo (nigériai, Ebugu Rangers – Nigéria), Simon Krisztián (1860 München – Németország), Zsótér Donát (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán
(Kozármisleny,?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Németh Kristóf, Németh Árpád, Hajnal Balázs
Kiszemeltek: Alassane Diallo (mali, szabadon igazolható), Iszlai Bence (Haladás), Osváth Attila (Vasas, a tavaszi szezonban kölcsönben: Debreceni VSC), Tischler Patrik (Puskás Akadémia)
Távozók: Balajcza Szabolcs (érdeklődik iránta: Siófok)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország, ?)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Nemanja Andrics (szerb, lejár a szerződése), Enisz Bardi (macedón, Dortmund és VfB Stuttgart – Németország, Dinamo Zagreb – Horvátország, Sahtar Doneck – Ukrajna, Videoton), Lázok János (Kisvárda), Mohl Dávid (lejár a szerződése), Nagy Gábor (lejár a szerződése)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik