Tusványos 2022: Kell egy közép-európai liga! – Kubatov Gábor

Vágólapra másolva!
2022.07.22. 14:37
null
Azonnal szóba kerültek a heti Bajnokok Ligája- és Európa-konferencialiga-selejtezők (Fotó: Mravik Gusztáv)
Sok hátrány éri a határon túli, magyar identitású futballcsapatokat, amelyek regionális tekintetben tőkeerősek ugyan, de a nyugati riválisokkal nem versenyezhetnek gazdaságilag.

Egy anyaországi és három határon túli, magyar identitású futballcsapat elnöke, Kubatov Gábor (FTC), Világi Oszkár (Dunaszerdahelyi AC), Diószegi László (Sepsi OSK) és Zsemberi János (Topolya) beszélgetett a magyar futballcsapatok európai kupaszerepléséről és a gazdasági lehetőségekről Szöllősi Györggyel, a Nemzeti Sport főszerkesztőjével Tusványoson, a Szerencsejáték Zrt. és a Nemzeti Sport közös sátrában, a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a pódiumbeszélgetés hatodik résztvevője pedig Kelemen Árpád, a PricewaterhouseCoopers vezető menedzsere volt.

Mivel három csapat is érdekelt még a nemzetközi porondon, azonnal szóba kerültek a heti Bajnokok Ligája- és Európa-konferencialiga-selejtezők.

„Én harminc éve ott voltam már Pozsonyban, az autóm hazafelé már nem úgy nézett ki, mint odafelé, minden barátomat összeverték a nézőtéren – mondta Kubatov Gábor Fradi-elnök. – Most újra vissza kell térnünk Pozsonyba, és ott kell kiharcolnunk a továbbjutást. Minden mutatóban jobbak voltunk a Slovannál, sajnos csak a legfontosabban, a gólok számában nem.”

A DAC tulajdonosa, Világi Oszkár pontosan tudja, milyen nehéz a Slovan ellen játszani, régóta küzd azért, hogy letaszítsa a pozsonyiakat a szlovák bajnokság trónjáról csapatával, és adott is tanácsot Kubatov Gábornak, hogyan kell megfordítani 1–2-ről a BL-selejtezős párharcot: „Több gólt kell szerezni...” A saját klubja kapcsán pedig elmondta, hogy addig nem adja fel, amíg a DAC nem lesz bajnok, mert bár ő nem tekinti csalódásnak a második vagy harmadik helyet sem, de az igazi az aranyérem lenne. Ugyanilyen fontosnak tartja a szép, stílusos játékot is, és bízik abban, hogy idén egy európai kupa csoportkörébe is bejut a csallóközi együttes.

Zsemberi János, a Topolya tulajdonosa egy erre vonatkozó kérdés kapcsán elismerte: tárgyalt a Mol Fehérvártól távozó magyar válogatott csatárral, a zentai illetőségű Nikolics Nemanjával, és lát esélyt arra, hogy szerződtessék.

A gazdasági lehetőségek nyilván rendkívül meghatározóak a Kárpát-medencei klubok európai szereplésében. Milyen anyagi lehetőségei vannak a régió élcsapatainak a nyugati csapatokhoz képest? Nagy egyetértés volt abban, hogy a szinte nemzetközi multicégeknek megfelelő nagy nyugati klubokkal nehéz harcolni, de az országukon belüli klubokhoz képest Dunaszerdahelyen, Topolyán vagy Sepsiszentgyörgyön is meglehetősen jók a körülmények, a háttér, az infrastruktúra.

Számtalan hátrányt azonban így is el kell szenvedniük. A román Digi csatorna például a négy európai kupaszereplős román csapat közül csak a Sepsi meccsét nem közvetítette a héten, és Diószegi László azt is elmondta, a következő fordulóban vasárnap déli 12 órától kell játszaniuk, ráadásul aznap azon az egy bajnokin nem lesz VAR... „Mondtam is nekik, a székely ember vasárnap délben templomban van vagy a húslevesét eszi” – mondta a Sepsi OSK főnöke.

Világi Oszkár kifejtette, hogy a viszonylag jó anyagi helyzet ellenére ebben a régióban a jó játékosokat nehéz megtartani, sokan csak ugródeszkának használják ezeket a csapatokat, és aztán továbblépnek, és erre fel kell készülni, hogy szinte évről évre át kell alakítani a keretet.

„Az európai élcsapatokkal nem lehet versenyezni – magyarázta Kubatov Gábor is. – Amikor tavalyelőtt bejutottunk a Bajnokok Ligájába, harminckét millió euró volt a költségvetésünk, a Dinamo Kijevnek hetven millió, az övéké volt a második legkisebb... Előbb-utóbb elkerülhetetlen, hogy beszéljünk egy közép-európai liga létrehozásáról.”

Közép-Európában lehet-e gazdasági alapon sikeres futballklubot csinálni? Erre a lényeges kérdésre Kelemen Árpád, a PricewaterhouseCoopers vezető menedzsere azt válaszolta: „A sportban négy lényeges bevételi forrás van: közvetítési jogok, szponzorok, meccsbelépők, játékosértékesítések. Nyilván nem a Premier League a példa, de meg kell nézni, Csehországban vagy Lengyelországban hogyan tudnak több szponzort, több nézőt bevonzani. Ennek ellenére a magyar futballnak soha nem volt ilyen jó a helyzete közgazdasági értelemben, de tanulni mindig lehet valamit.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik