Tusványos 2025: „Mondtam Darnyinak: ez nem úszás!” – Szabó Bence

Szó szerint „bemelegítő” kérdésként arról faggatta Csisztu Zsuzsa a Pap Biankát leszámítva már visszavonult sportolókat, hogy milyen a nyaruk most, hogy már nem alapozással telik.

„Ó, nekem egy nyár elég is volt leszokni arról, hogy edzeni kell – mondta nevetve Szász Emese. – De ma sem sokkal pihentetőbb azért, a nyaralás is inkább nyaraltatás, mivel a gyerekek többnyire otthon vannak velem nyári szüneten.” 

Szabó Gabriella vidáman mondta: „A visszavonulásom után is keményen edzettem nyaranta is, nekem ez az első szabad nyaram, most már a strandon is el tudok lazulni.”

Szabó Bence azt elevenítette fel: „Nem is volt jobb, mint nyáron egy jó meleg vívóteremben, vívó felszerelésben, sisakban izzadni... De segített, hogy ott volt előttünk a cél.”

Pap Bianka pedig elmondta: „Nekem mindig melós a nyár, mert általában szeptemberben kezdődnek a versenyek, de most már annak is örülök, hogy túl vagyok a vizsgaidőszakon.”

Pap Bianka sosem ijedt meg a kihívásoktól, erre mondta azt a példát: „Tizenkét évesen költöztem el Szigetvárról Budapestre, mert úszni akartam. Apukám azzal a feltétellel engedett el, hogy a sport mellett a tanulásnak is ugyanolyan jól kell mennie, különben költözhetek haza. De nem költöztem, inkább paralimpiai bajnok lettem.”

Szász Emese mesélt még arról, hogy a mestere, Kulcsár Győző annyira szigorú és precíz volt, hogy fél nap késést sem engedett meg az újév első edzéséről, pedig ha engedékenyebb, akkor át tudta volna élni a szilveszter élményét a New York-i Times Square-en, Szabó Bence pedig azt elevenítette fel, hogyan ismertette meg a vívósporttal az úszó olimpiai bajnok Darnyi Tamást. „Egyszer beöltöztettem, mutattam neki pár fogást, és úgy megtetszett neki, hogy másnap lement a vívóterembe, ahol négy órát edzett egyhuzamban. Mondtam neki: »Hé, ez nem úszás!«”

Amikor pedig szóba jött, hogy mi a különbség az olimpiai arany- és ezüstérem között, Szabó Bence így riposztozott: „A régi NDK-s mondást idézném: az első helyezett a győztes, a második a vesztes, a harmadik pedig a nemzet szégyene...”

A beszélgetés résztevői maximálisan egyetértettek abban, hogy a magyar sportolók olimpiai szereplése, a hazai rendezésű nemzetközi sportesemények sikere alapján, a nemzet vágyának megtestesüléseként nagyon járna már Budapestnek az olimpiarendezés joga.