Sportrádió: minden erőnket bevetjük a Fiorentina ellen – Hajnal Tamás

2023.12.12. 19:21
null
Hajnal Tamás (Fotó: Árvai Károly)
A Sportrádió Hazafutás című műsorában beszélgetett Rizmayer Mihállyal Hajnal Tamás, a labdarúgó NB I-ben érdekelt Ferencváros sportigazgatója. A sportvezető beszélt a Paks elleni hétvégi kudarcról, majd csapata esélyeiről is a Fiorentina Ekl-mérkőzést megelőzően.

„Pakson rosszul kezdtük a meccset, s két figyelmetlenség miatt hátrányba kerültünk. A csapat ezután mindent megtett azért, hogy visszajöjjön, s közel voltunk az egyenlítéshez, de olyan ítéletek is voltak a meccsen, amik ezt nehezítették. El kellett ismerünk, hogy a Paks megnyerte a mérkőzést és az első helyen telel, de motivációt jelent nekünk arra, hogy behozzuk a hátrányunkat s az idén is az első helyen végezzünk” – mondta a Paks elleni zakóról Hajnal Tamás.

„Nagyon kevés időnk van egy mérkőzés kielemzésére, illetve a következő ellenfélre való felkészülésre, de természetesen minden erőnket bevetjük a Fiorentina ellen, hogy legalább a második helyen jussunk tovább a csoportból, de azt sem zárjuk ki, hogy hazai pályán a szurkolóinkkal közösen akár legyőzzük őket, s megnyerjük a csoportot” – adott hangot optimizmusának az FTC sportigazgatója.

A teljes beszélgetést ide kattintva lehet meghallgatni.

 

 

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
14 órája

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:18

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33

Ajánlatot kapott a Ferencváros Makreckisért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 10:15

Az ETO és az FTC is elkezdte a felkészülést a következő idényre

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 19:30

A Ferencváros U17-es gólvágóját nagy múltú olasz klub teszteli – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 09:50

Gróf és Gartenmann is elbúcsúzott – a kapus elmondta, nem tervez felhagyni a labdarúgással

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 21:04
Ezek is érdekelhetik