Somália vágya: a kislány után újabb arany és magyar állampolgárság

– Becsületes neve Wergiton do Rosário Calmon. Hogy is jött akkor ez a Somália becenév?
– Tizenhat éves voltam, amikor odahaza Rióban komolyabban is focizni kezdtem – vágott bele Somália, a Ferencváros labdarúgója, aki először 2011-ben érkezett Magyarországra és lett a zöld-fehérek futballistája. – A város Bangu nevű negyedében kezdtem játszani, és a felnőttek között volt egy Somália nevű futballista, akinek a többiek szerint kiköpött mása voltam. Az edzéseken nehéz volt kimondani az igazi nevemet, a Wergitont, így egyre gyakrabban kezdtek Sominak hívni. Somi, passzolj ide, Somi, itt jövök… Aztán rám ragadt.

– Már akkor ez a név szerepelt a mezén?
– Egy idő után igen. Mindenki így hívott. Igazából nem lett volna értelme a Wergitont ráírni.

– Hivatalos okmányában nem szerepel ez a név, ugye?
– Ez csak a művésznevem. Kizárólag a futballközegben hívnak így, az útlevelemben, igazolványaimban a becsületes nevem szerepel. A családomban is mindenki így hív, édesanyám száját talán sosem hagyta el a Somália név.

– Milyen volt az élet gyerekként Rióban?
– Ahogy mondtam, a Bangu nevű negyedben kezdtem futballozni, ám az igazi gyerekkorom a város Duque de Caxias negyedéhez köthető. Ott laktunk, ott nőttem fel. Csodálatos gyerekkorom volt, nem voltunk gazdagok, de mindenünk megvolt, ami kellett. Sok időt töltöttem az utcán a barátaimmal, eshetett eső, fújhatott szél, bennünket semmi sem érdekelt, jöttünk-mentünk, fociztunk. A város ezen része északnyugatra fekszik a központtól, nagyjából húszpercnyire a belvárostól, közel a nemzetközi repülőtérhez. A Copacabana innen azért messze van, nem úgy teltek a napjaink, hogy reggel lesétáltunk a tengerpartra, délután pedig haza.

– A város nyomornegyede is messze volt önöktől?
– Az egész más rész. Ebből a szempontból Rio különös város. A világ összes városában a gazdagok költöznek a dombokra, élvezve a luxus mellett a panorámát is, Rio de Janeiro nem ilyen. Itt a domb a szegénynegyedek és a nélkülözés szinonimája, a tehetősek lakóhelye pedig az aszfalt. Cserébe közel vannak az óceánhoz.

– A futballt a haverok miatt kezdte el?
– A bátyám miatt. Mindössze egy év van közöttünk, de ő hamarabb kezdett játszani, mint én, és csodáltam, mennyire ügyes. Öccseként természetesen utánozni szerettem volna, elhatároztam, én is futballista leszek. Mondani sem kell, a bátyám már régen nem játszik, én pedig még mindig Európában profiskodom… Ilyen az élet.

– Ketten vannak testvérek?
– Van két húgunk is. Nagy a család. Az egyik lánytestvérem és a bátyám odahaza van Brazíliában, a másik lánytestvérem itt, Budapesten, neki két kisfia van. Egyébként most édesanyám is a magyar fővárosban tartózkodik, ugyanis nemrég született meg a kislányom, mindenképpen itt szeretett volna lenni. Ahogy közeledett az időpont, repülőre ült, és jött.

– Bent volt a szülésnél?
– Semmi pénzért sem szerettem volna kihagyni. Csodálatos pillanatok voltak. Tartottam az erőt a páromban, de azért arra is volt időm, hogy a születést követően felvételt készítsek a kislányom első pillanatairól. Aztán a mellkasomra tették Jázmint, na azt az együtt töltött néhány percet sosem felejtem el. Egyszerűen hihetetlen érzés volt! Nem tagadom, elérzékenyültem, és egy-két könnycsepp is megjelent a szemem sarkában.

– Kislányt vagy kisfiút szeretett volna?
– Kislányt. Nekem nem is volt kérdés, valahogy az elejétől éreztem, hogy első gyermekem kislány lesz. Édesanyámék sem bánják, hiszen a bátyámnak négy fia van, ahogy említettem, a húgomnak is két kisfia, egyedül a másik húgicámnál van egy kislány.

– Párját előző állomáshelyén, Szaúd-Arábiában ismerte meg. Hol találkoztak, hogyan alakult ki a kapcsolatuk?
– Egy baráti társaságban mutattak be bennünket egymásnak. Nyomban egy hullámhosszra kerültünk, órák hosszat képesek voltunk beszélgetni. Amikor kiderült, hogy Szaúd-Arábiából visszaköltözöm Budapestre, nem sokat gondolkodott, azt mondta, ahová én megyek, oda jön ő is.

– Futballkarrierje befejeztével hol képzelik el a jövőt? Brazília, Szaúd-Arábiába, netán Budapest lehet a végső állomás?
– Na, ez jó kérdés… Rengeteget gondolkodtam már rajta. Sosem tagadtam, új otthonra leltem a magyar fővárosban, ám egyelőre képtelen vagyok eldönteni, pályafutásom befejezése után mitévő legyek. Maradjak a családommal Magyarországon, vagy költözzünk haza Dél-Amerikába? Egy biztos, Szaúd-Arábia nem opció. A pandémia miatt nagyon régen voltam odahaza Rióban, több mint két éve nem láttam az otthoniakat. Remélem, a nyáron lesz lehetőségünk hazautazni. Már a kis Jázminnal együtt.

– A család létszámát illetően már most sem panaszkodhatnak, hiszen a kutyákkal együtt máris hatan vannak. Honnan ez a sok háziállat?
– Mindig is lelkesedtem a kutyákért, és amikor Franciaországban játszottam a Toulouse együttesében, vettem egy francia buldogot. Szaúd-Arábiába semmiképpen sem szerettem volna magammal vinni, hiszen a forróság ezeknek a kutyáknak a legnagyobb ellenségük, nem érezte volna jól magát. Budapesten találtam neki egy befogadó családot, ők abban a két évben vigyáztak rá, amíg odakint játszottam.

– Na jó, de a többiek?
– A párom a pandémia idején odahaza, Szaúd-Arábiában maradt, majd amikor végleg elköltözött, hozta magával a husky kutyusát is. Itt, Budapesten pedig elhatároztuk, egy törpespiccet mindenképpen szeretnénk még. Szépen lassan összejött a három.

– Több mint tíz éve, hogy megérkezett az Üllői útra. Nemigen beszélt még róla, végül is hogyan került annak idején Brazíliából éppen Magyarországra?
– Dél-amerikai menedzserem egyszer azzal állt elém, lenne lehetőség Magyarországon bizonyítani, hogy jó vagyok egy európai szerződésre. Huszonkét éves voltam akkor. Brazíliában a karrierem elején alacsonyabb osztályban játszottam, majd a másodosztályig jutottam. Nem ment rosszul a játék, az ügynököm látott bennem fantáziát. Amikor szóba került a magyarországi lehetőség, először azt sem tudtam, mit gondoljak. Ha jól emlékszem, eleinte fél évre kölcsönbe érkeztem, azt követően ajánlott a klub hosszú távú szerződést.

– Igaz, hogy az első téli felkészülés idején a hidegben a lehelete láttán azt hitte, hogy füstöl a szája?
– Piszkosul hideg volt! Brazíliában nem voltam hozzászokva a hideghez, a hóhoz pedig főleg nem. Télen nyomban az első felkészülési mérkőzésen havas pályán kellett futballozni a Népligetben. Nem kis meglepetés volt ez nekem, hiszen korábban sosem láttam havat. Nagyon fáztam, egy pillanatra sem álltam meg. Futottam tizenhatostól tizenhatosig, mert ha megálltam, le akart fagyni kezem-lábam.

– Van olyan, aki azóta is ott dolgozik a klubnál?
– A stábból Lipcsei Gábor, Jeffi, azaz Jefferson, valamint Czakó Péter és Bali Péter. A játékosok közül senki.

– Budapesten magyarok vagy inkább brazilok a barátai?
– Sok brazil él a magyar fővárosban, összetartó nép a miénk. Sokukkal tartjuk a kapcsolatot, és vannak speciális brazil estek is a városban. Ilyenkor rengetegen összegyűlünk, brazil ételeket eszünk, brazil zene szól, mindenki jól érzi magát.

– Korábban beszélt egy titkos vágyáról is, mely szerint szeretne magyar állampolgár lenni. Van rá esély?
– Nem mondtam le róla. Van egy házam Budán, a harmadik kerületben élünk, a Ferencváros megbecsült tagja vagyok. Félig tényleg magyarnak érzem magam, a magam részéről készen állok rá.