T. I. 2020.03.27 09:38 Frissítve: 2020.03.27 10:18

Paks: „Nem volt kérdés, segítünk-e!” – összefogtak a játékosok

A Paksi FC futballistái is összefogtak a koronavírus ellen, és támogatást nyújtottak a frontvonalban harcolóknak – számolt be a klub honlapja. 

Holczer Ádámék is segítettek (Fotó: Koncz György)

A paksi játékosok a folyamatosan gyarapodó csapatkasszájukat a nehéz helyzetre való tekintettel további összegekkel egészítették ki, majd az így összegyűlt több mint fél millió forintot a Szent László és Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítvány és a COVID-19-es betegeket kezelő infektológiai és intenzív osztály részére ajánlották fel – írja a paksifc.hu, amely a csapat kapusát, Holczer Ádámot is megszólaltatta a gesztus kapcsán.

„Nem volt kérdés, segítünk-e! A kezdetek óta figyelemmel kísérjük a történteket, és – mint valószínűleg mindenhol – köztünk, játékosok közt is ez most a meghatározó téma. Minden elismerésünk az orvosoknak és valamennyi egészségügyben dolgozónak, akik szüntelenül harcolnak a vírus ellen, az egészségünk érdekében. Egészen biztosra veszem, ha sokáig tart még a járvány, további felajánlásokat, gesztusokat gyakorlunk, hiszen fontos, hogy összefogjunk, és, aki csak teheti, különböző támogatásokkal segítse a koronavírus elleni küzdelmet” – fogalmazott a futballista.

2020.12.05 09:44:46

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

Supka Attila csapata marad a dobogó harmadik helyén, nem tudta legyőzni a PAFC a Kisvárdát.

2020.12.05 09:44:46

Labdarúgó NB I ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Papírforma: a zöld-fehérek nyerték meg a két csapat legutóbbi nyolc mérkőzését.

2020.12.05 09:44:46

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)

Az első játékrészben kétgólos előnyt szerzett a Zete, a második félidőben hiába támadott többet a Kövesd, gólt megint csak a hazaiak lőttek.

2020.12.04 19:45:24

Labdarúgó NB I CSERHÁTI ANDRÁS (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Igaz, a vendég Újpest meg ajándékozott egy tizenegyest az újoncnak, ismét 1–1-re végeztek egymással a felek.

2020.12.03 15:44:37

Labdarúgó NB I M. G.

A DVTK 1982 óta csak kétszer győzte le hazai pályán az FTC-t, s zsinórban 7 vereségnél tart ellene.