Paks: eladhatják Bajner Bálintot – várják az ajánlatot

Vágólapra másolva!
2016.05.13. 12:15
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a nyári szünetben távozhat Paksról Bajner Bálint, akinek ugyan még él a szerződése, de a klub hajlik arra, hogy elengedje.

„Igen, tény, hogy Bajner Bálint iránt vannak érdeklődések, külföldről is, és a Paksi FC megfelelő ajánlat esetén eladná a csatár játékjogát" – nyilatkozta az NSO érdeklődésére a csatár egyik képviselője, Kozák Attila.

Bajner az előző szezonban az angol harmadosztályú Notts Countyban játszott, októberben szerződött Paksra, az NB I-ben azóta 14 meccsen egy gólt szerzett. Egyetlen találkozót sem játszott végig, a kezdőcsapatba háromszor fért be, az utolsó négy fordulóban azonban már nem kapott lehetőséget Csertői Aurél vezetőedzőtől, így nem lenne meglepő a távozása.

A tolnaiakkal kapcsolatos hír az is, hogy az ősszel Izraelből hazatérő védőt, Kelemen Dávidot, aki az NB I-ben egy meccsen játszott a Paksban, kölcsönadhatja a klub.

Azt már korábban jeleztük, hogy a zöld-fehérek szeretnének védőt igazolni a nyáron, egyik jelöltjük a DVTK-tól távozó korábbi paksi Kovács Gábor.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Kemenes Szabolcs
(Bp. Honvéd – lejár a szerződése)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bor Dávid (Balmazújváros), Vági András (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Kovács Gábor (DVTK)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Asztalos Dávid (MTK)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Bajner Bálint, Kelemen Dávid, Székely György (Honvéd, Vasas)

Legfrissebb hírek

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
23 perce

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
10 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
14 órája

Bejelentette első nyári érkezőjét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 22:21

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Kazincbarcika: az NB I helyett a Vasasba tart a csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 15:26

A DVSC már ajánlatot is tett a KTE védőjéért – több kérője is van

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 14:35
Ezek is érdekelhetik